2011. március hónap bejegyzései

Indul az első Hívogató-Beszélgetős Klub

2011. március 25-én indul a Hívogató – Beszélgetős Klub!

A Hívogató – Beszélgetős Klub résztvevőiben egy a közös: mindegyikünk gyereket akar! Ki az elsőt tervezgeti, ki a másodikat, ki a harmadikat, negyediket. Lehet, hogy még csak most fontolgatod, hogy babát szeretnél. Az is lehet, hogy már túl a tervezésen, nagyon várjátok a megérkezését. Mindegy, hogy egy hónapja, vagy egy éve, esetleg hosszú ideje tervezed és várod: a baba iránti vágyakozás bennünk közös!

Kívánjuk, hogy ezen időszak ne csupán a várakozás és vágyakozás, hanem a fejlődés időszaka legyen! Hívunk közénk, ha tudatosan szeretnéd várni a babádat, ha optimális testi és lelki feltételeket szeretnél teremteni a megérkezéséhez és fejlődéséhez, esetleg előtted áll még néhány kihívás.

Az első klub témája a Nőiességünk gyógyítása. Beszélgetünk a babavárásra való felkészülés testi és lelki hátteréről, a családról, a női szerepeinkről, a jelenlegi és az új családi egyensúly megteremtéséről. Az első klubfoglalkozás alkalmával bemutatkozik a gyereket-akarok.hu csapata. Bemutatjuk a témához meghívott két szakértőnket: Horváth Évi kineziológust és Mudra Zita Istár papnőjét (ld. Szakértők bemutatása). A témához kapcsolódóan kitöltünk egy Általános életvitel és egészség tesztet, ami alapján beszélgetünk a babavárás optimális hátteréről.

Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!

Klubfoglalkozások tematikája 

Időpont Téma
2011. március 25. Péntek 18:00-20:00 Nőiességünk gyógyítása
2011. április 29. Péntek 18:00-20:00 Női tornák a termékenységért*
2011. május 13. Péntek 18:00-20:00 Tudatos babavárás*
2011. június 10. Péntek 18:00-20:00 Orvosok az egészséges fogantatásért*
    

További várható Klub témák*: Lombik program, Párkapcsolat és gyerekvállalás, Férfi kör

*Tervezett téma, mely a klub résztvevőinek igényei és a szakértők rendelkezésre állásának függvényében változhat.

A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Indul az első Hívogató-Beszélgetős Klub bővebben…

Merre menjek?

Hagyományos orvoslás vagy természetes módszerek? Az egyik orvos ezt mondja, a másik azt? Az egyik barátod ebben hisz, a másik éppen az ellentétében? Mi a helyes út?

Mindenkinek a maga útja!

Tudom, nagyon nehéz ezt megtalálni. Magam is sokat küzdöttem. Azt gondolom azért, mert a körülöttem lévő világ nem éppen a női ösztönöket támogatta, és hozta ki belőlem. Az anyagiasság, a munka, a karrier éppen azokat a női ösztönöket nyomta el bennem, amik pedig ezen útkeresés során a hasznomra válhattak volna.

De elindultam és szépen lassan (nagyon lassan) elkezdtem érezni, hogy mi a jó és mi a rossz nekem. Utólag tudom, hogy ha hamarabb elő tudom ásni magamból ezeket a női erőket, akkor hamarabb megtaláltam volna a számomra megfelelő testi és lelki módszereket, utakat.

Megpróbálunk segíteni neked, hogy könnyebb legyen kiválasztanod a számodra megfelelő testi és lelki gyógymódokat. Egy valamit azonban neked kell hozzátenned: hogy nyitottan a változásra és az új módszerekre tegyél is azért, hogy előre haladj!

Lu

Vitaminok és hormonok

Roppant mérges lettem, amikor a cikkek írásához további hasznos irodalmakat keresve bukkantam rá egy könyvre, mely 1943-as kiadású, magyar a szerzője és olyan megállapításokat tartalmaz, melyeket pár évvel ezelőtt úgy kellett összevadásznom az interneten. Ráadásul a legtöbb hasznos információt csak angolul találtam. Végül ezekből állítottam össze a hormonháztartásom rendbehozatalára a vitaminkúrámat, ahelyett hogy hormonális készítmények szedésébe kezdtem volna.

Mivel a könyvet nem lehet kölcsönözni, néhány fontosabb részt idézek.

12.o. „A vitaminok és a hormonok működése szorosan egybekapcsolódik, s ma már egyre több összefüggés válik ismeretessé. Közös néven ezeket az anyagokat ergineknek nevezzük. A vitamin és a hormon közti különbség főleg csak annak következménye, hogy a vitaminból a szervezet külső bevitelre szorul, ezáltal a táplálkozással változó vitaminbevitel ingadozásainak van kitéve, ezzel szemben a hormonmennyiséget önmaga tudja szabályozni.” Vitaminok és hormonok bővebben…

Örökbefogadásról őszintén

Mikor valaki úgy dönt, hogy az örökbefogadást választja, annak jogszabályi hátteréről, feltételeiről és folyamatáról aktuális információkat a területileg illetékes TEGYESZ-nél, vagy az ezekkel foglalkozó alapítványoknál, egyesületeknél (Bölcső Alapítvány, Gólyahír Egyesület, Ágacska) kaphat, illetve az eljárást is itt kell elindítania.

Jómagam a negyedik vetélésemet követően, amikor a csodaszernek vélt kezelés sem volt sikeres, egy meglehetősen reménytelen és kilátástalan helyzetben gondoltam az örökbefogadásra, mint alternatív lehetőségre. Akkoriban már olyan erős volt bennem a gyermek utáni vágy, hogy ezt a lehetőséget – minden ismert, vagy nem ismert nehézségével, kockázatával együtt – fenntartás nélkül el tudtam fogadni. Férjemmel együtt a teljes eljárást végigcsináltuk és meg is kaptuk a határozatot arról, hogy örökbe fogadhatunk, azonban végül nem éltünk vele, miután a sors ajándékaként megszületett vérszerinti lányunk.

Mégis azt gondolom az eljárás során és azt követően szerzett tapasztalataim hasznosak lehetnek azok számára, akik komolyan gondolnak az örökbefogadás lehetőségére. Örökbefogadásról őszintén bővebben…

Test, lélek, szellem

Test, lélek, szellem. Ez vagyok én. És ez vagy TE IS!

Lehet, hogy csak a testedre figyelsz, csak azt látod. Így aztán csak azt próbálod meggyógyítani. Pedig ott van a lelked is és a szellemed is, még ha nincs is vele szoros, tudatos kapcsolatod.

Sok éves küzdelem a gyerekért tanított meg arra, hogy hiába akarom a testemet meggyógyítani, ha a lelkemmel nem törődök. Mert a testi betegség csak tünet, minden betegségnek lelki oka van! Meggyógyítod a lelkedet, meggyógyul a tested is! Test, lélek, szellem bővebben…

Férfi meddőség okai

A statisztikák szerint Magyarországon a gyermektelenség 40 %-kánál a nő, 40 %-kánál a férfi, 20 %-kánál pedig mindkét fél rendellenessége áll. Ezért ha egy év alatt rendszeres, fogamzásgátlástól mentes szexuális élet mellett sem jön létre a terhesség egy gyermekre vágyó párnál, mindkét fél kivizsgálása szükséges.

A férfi meddőség okait az alábbi fő csoportokba sorolja a szakirodalom:

1. Genetikai (veleszületett rendellenességek)

Nem túl gyakoriak, ám nem gyógyíthatóak, ezért ezekben az esetekben az idegen donorral történő megtermékenyítés, illetve az örökbefogadás jöhet szóba megoldásként.

  • • Klinefelter- szindróma: A férfi genetikai állománya a szükségesnél legalább eggyel több női („X”) kromoszómát tartalmaz.
  • • Spermium vezetékek kétoldali hiánya.
  • • Sertoli cell only-szindróma: A herékből hiányzik a csírasejteket termelő hám. Jellemző rá a spermiumok teljes hiánya.
  • • Lyemark-szindróma: A spermiumok génhiba miatti mozgásképtelensége.

2. Hormonális problémák

Ha az agyban található hipotalamusz vagy agyalapi mirigy megbetegszik (pl. daganat vagy gyulladás következtében) alacsony tesztoszteron szint alakul ki, a spermiumok nem termelődnek. A herék pusztulása is vezethet a herék hormontermelő funkciójának kieséséhez (pl. tbc, gonorrea szövődményeként). Ugyanakkor a prolaktin nevű hormon túltermelése, pajzsmirigybetegségek, mellékvese-rendellenességek és májbetegségek is okozhatnak fertilitási zavart. Az esetek legfeljebb 1/3-ban fordul elő és hormonpótlással kezelhető. Férfi meddőség okai bővebben…

Stresszkezelés 1.

A Ne stresszelj! című cikkben ígértem, hogy nem hagyunk segítség nélkül. Jöjjenek hát a bevált módszerek!

A kezdet: gyors megoldások.

Tudom, hogy nehéz változtatni, időt felszabadítani. Kezdjük hát a gyors módszerekkel, amit azonnal meg tudsz valósítani. Nem kell hozzá idő, pénz, energia, csak egy kis odafigyelés!

Rendszeresen reggelizzél!

Legalább a reggelid legyen a gyomrodban! Egyél olyat, ami ízlik, és ami a testednek is jól esik. Figyelj egy kicsit befelé, hogy mit kíván a szervezeted.

Nem feltétlenül kell teletömni a bendődet, és lehetőleg olyat egyél, ami az emésztésedet is támogatja (ld. Neked rendszeres? című cikket), de ne üres gyomorral kezdj neki a napnak! Stresszkezelés 1. bővebben…

Alloimmun betegség – a habituális vetélések egyik okozója

Több mint 4 évvel ezelőtt diagnosztizálták nálam ezt a titokzatos betegséget. Azt követően, de azóta is próbálom megérteni, megfejteni ennek a „kórnak” a mibenlétét, amely 6 rettenetes évet, fájdalmat és szenvedést okozott nekem és családomnak.

Időt és energiát nem kímélve számtalan tanulmányt, szakmai és kevésbé szakmai publikációt olvastam a témában, beszéltem a betegséget kutató és kezelő orvoscsoport vezető professzorával, de úgy tűnik szakmai berkekben is csak találgatnak, leginkább a tüneteket ismerik, de a kialakulás hátteréről nem sokat tudnak.

Az alloimmun betegség valójában olyan alattomos betegség, amely a háttérben, egyelőre érthetetlen okok miatt alakul ki és látszólag semmi más tünetet nem okoz, csak sorozatosan elvetélsz.

Mi az oka ennek? A fogantatás első pillanatától kezdve az anya szervezete elkezd egy anyagot, az ún. immunglobulint termelni, amely a magzatot, mint „idegen” testet elfedi az anya immunrendszerének védekező mechanizmusa elől, biztosítva a zavartalan fejlődést. A magzat ugyanis természetszerűleg az idegen apai sejteket is hordozza, amelyet az immunrendszer „betolakodóként” azonosít, ha az immunglobulin nincs jelen a szükséges mennyiségben, hogy a reprodukció egyébként csodálatos és a természet által „jól megalkotott” folyamatát támogassa.

De miért nem kezd el termelődni az immunglobulin? Vajon minden férfira, vagy csak néhányra reagál így a szervezet? Erre meggyőző választ nem kaptam. Kérlek, ne várjatok tőlem sem szakszerű magyarázatot, hiszen én magam is laikus vagyok, ezért a saját szavaimmal próbálom meg leírni a saját feltételezésemet, illetve azt, amit a sokszor érthetetlen orvosi szakzsargonból megértettem. Alloimmun betegség – a habituális vetélések egyik okozója bővebben…