Elakadtál? Asztrológia!

Előző Elakadtál? Jóskönyv! című cikk megírása után jutott eszembe, hogy az utóbbi időben más segítsége is volt a családnak, mint a Jóskönyv. Mégpedig az asztrológia.

Nagylányomnál tanulási problémák merültek fel a kamaszkorba lépéssel egy időben. Tanakodtunk, beszélgettünk, majd eszembe jutott az asztrológiai elemzése. Ő maga a leszületésekor jelölte ki magának az útját, a fő feladatát, a terveit. Ebben első számú helyre a TANULÁST tette.

Ezt az elemzést húztam elő és megpróbáltam megértetni vele, hogy a tanulást nem csak mi, a szülei tartjuk fontosnak, hanem Ő MAGA is. Csodálkozva tapasztaltam, hogy a kezdeti ellenállást kíváncsiság és csillogó szemű érdeklődés váltotta fel. Végignéztük a teljes elemzést, több mint egy órát beszélgettünk róla! Megértette és láttam a szemében, hogy nem csak a tanulásra vonatkozóan kapott válaszokat magáról.

Kislányomnál az iskolaválasztásnál tanakodtunk. Most, hogy már másfél hónapja látjuk a választásunk következményeit, eszembe jutott az asztrológiai elemzése. Az ő életében kulcstényezők a kreativitás és az önmegvalósítás. Remélem, hogy a választásunkkal ezen az úton segítjük, amit ő jelölt ki magának.

Bárcsak már akkor lett volna ilyen segítségem, amikor még gyermekre vágytam. Kérdésed lenne, itt megtalálsz!

Szivárvány asztrológia elérhetősége: Szivárvány asztrológia

https://www.facebook.com/ElekesKZ/?__tn__=kCH-R&eid=ARBp25lMRJTpH0lyuEugcoRD-b-Y6DlAWqUhMo2qAGBvWxONPfA48molUZD6bvDGjR8HJI4noSr3safu&hc_ref=ARTNRL3hWH8SE_xPsgdlnNMEO_J7HyJoq6ZCQ_6UUM0O3dIQoDxfUSHJ6IR1_T_t2hE&fref=nf

Vélemény, hozzászólás?