“Mert lehet, hogy ha igazából ANYA lehetnék egyszer, akkor tudnám, hogy még a láthatatlan állapotban, a csíra állapotban, amikor még a lélek csak körülöttem lebeg, és még nem foglalta el a helyét abban a testben, amit én készítek neki, már akkor van közöttünk valamilyen fajta rejtélyes összemozgás, összerezgés, már várom, már tudom ki az, már beszélgetek vele, már szól hozzám, már üzen nekem, már itt van, már NEM TEHETEK MEG AKÁRMIT, mert nem vagyok egyedül.”
Müller Péter
Hallgattam Müller Péter előadását, melyet a férjem ajánlott nekem, hogy megértsem, miért szeretem én és ő másként a lányainkat. És ekkor jött ez a mondat: szívem összeszorult, és éreztem a szavak erejét, energiáját. Ez volt az utolsó csepp… ki kell lépnem a világra a Méhgyógyító műhelyemmel.
Mert ha nekem oly sok mindent sikerült meggyógyítanom magamban és családomban ennek segítségével, akkor ezt nem hallgathatom el tovább. Főleg, hogy az utolsó mondatrészt én így hallottam: “Már nem tehetek magamban kárt, mert nem vagyok egyedül”. Többször meg kellett hallgatnom, mire megértettem, hogy nem is ezt mondta valójában, de nekem ez volt az üzenete.
És nekem ezt az üzenetet kell neked továbbadnom: Hamarosan nem leszel egyedül, és fel kell vállalnod a felelősséget magadért, a tested épségéért, majd a babádért. Itt az idő. Vigyáznod kell magadra. Meg kell tanulnod vigyáznod magadra. Komoly felelősség, amelytől eddig féltél és talán ez is az oka, amiért még nincsen gyermeked. Most, hogy már látod, felismerted, itt az idő, hogy meggyógyítsd ezt magadban.
És ez itt nem a reklám helye. Nem a saját műhelyemet szeretném ezzel reklámozni.
Számos méhgyógyító műhely/meditáció van országszerte, számos jó ember és szakember, akinek nem feltétlenül a végzettségét kell nézned, annál inkább a szeretetét és a szeme ragyogását, és figyelned a szíved súgását. Akik mind segíteni tudnak neked, csak kérnek kell. Vagy ha inkább magadban szeretnéd ezt megoldani, rendelkezésedre áll rengeteg könyv vagy akár online elérhető méhgyógyító meditáció, előadás.
Bárcsak tudnék neked ajánlani ilyen műhelyeket, foglalkozásokat, meditációkat, de sajnos személyes tapasztalatom más méhgyógyító műhelyekkel nincsen. Kérdezz rá barátnőidnél és szerezz személyes információkat, tapasztalatot, és indulj el a gyógyulás útján! Szívesen veszem visszajelzésed, hogy mely műhelyeket és meditációkat ajánlod és miért, hogyan gyógyultál vele. Segíthetünk ezzel a többi útkeresőnek.
Saját műhelyemről itt olvashatsz: http://www.gyereket-akarok.hu/muhely/mehgyogyitas-3/
Áldás kísérje minden léptedet!
Müller Péter: Értelem és érzelem kontextusa előadás az alábbi linken megtalálható.
Nőiség és Nőiesség Youtube csatorna: https://www.youtube.com/playlist?list=PL-lEU_gs4dR3j-fc0SW45lZgzWv2lhYgw