Amikor ennek a cikknek a megírására vállalkoztam, nem számítottam rá, hogy ekkora kihívás lesz számomra. Amellett, hogy a saját tapasztalataimat, felismeréseimet próbáltam feleleveníteni számtalan publikációt is elolvastam. Ebben a témában azonban a lehetséges okok tárháza szinte végtelen és ezek közül több is megérdemelné a részletes kifejtést. Ez azonban felülmúlja a kompetenciámat, ezért egy viszonylag hosszú listából csak azokat emelném ki, amelyet én magam is megéltem.

Az akadémikus orvoslás óvatos becsléssel 5-10 %-ra teszi azoknak a termékenységi problémákkal küzdő nőknek az arányát, akiknél semmilyen hormonális és szervi okot nem tudnak kimutatni. Én azonban ennél tovább megyek…

Véleményem szerint a meddőségnek (legyen bármilyen diagnózis is a hátterében) mindig pszichés okai vannak. Ha csak a leggyakoribbat, a krónikus stresszt nézzük, tudományos kutatásokkal igazoltan is szervi elváltozásokat, illetve hormonális problémákat okoz.

A gyermekkorban, vagy akár később elszenvedett lelki traumák, a különböző okok miatt megjelenő félelmek ugyancsak blokkolják a reprodukciós működést.

Ha ezt a két csoportot feltételezzük, az alábbi leggyakoribb okokat érdemes megemlíteni:

1. Lelki traumák

• • szülőktől elszenvedett testi, vagy lelki bántalmazás

Bármilyen meglepő is, a lelki bántalmazáshoz sorolhatjuk azt is, amikor a szülők fiút vártak, ezért lányuk megszületése csalódást okozott. Engem is fiúnak vártak, ezért különösen édesapám nem tudott soha igazán elfogadni, bármennyire szeretett is. Egész életemben tudattalanul is görcsösen igyekeztem minden téren megfelelni elvárásainak. Egy férfi viszont nem szülhet gyermeket… Amikor ezt felismertem, évekig „dolgoztam” azon, hogy nő legyek és nőként is szeressem magam.

• • szexuális zaklatás, erőszak
• • vetélés vagy abortusz, gyermekünk halála

Tulajdonképpen lényegtelen, hogy a méhünkben hordott, vagy a már megszületett gyermekünket milyen okból veszítjük el, az mindenképpen mély lelki traumát okoz, amely feldolgozatlanul súlyos problémákat okozhat.

Jómagam 4 vetélés során 5 gyermeket veszítettem el. Azt gondoltam erősnek kell lennem, ezért a gyászt nemhogy nem éltem meg, de jó mélyen eltemettem magamban. Egy kineziológiai kezelés során minden egyes meg nem született gyermekemnek megköszöntem a szerepét az életemben és egyenként elengedtem őket. Mondhatom iszonyú megkönnyebbülés volt.

• • ikertestvér halála az anyaméhben

Bizonyára furcsának találod, miért emelem ezt ki, hiszen meglehetősen ritka. Én magam is megdöbbentem, amikor egy Családállítás (Hellinger-féle) során a csoportvezető elmondta, hogy a terhességek legalább 70 %-a ikerterhesség, ám az esetek többségében ez nem kerül napvilágra, mivel az ikerpár tagja még az anyaméhben elhal. És különösen nem volt tudható a mi generációnk születésekor, amikor az ultrahangot még nem ismerték.

A megszületett ikerpár azonban élete végéig magával hordozza ennek a rendkívül intim és szoros kötődésnek az „emlékét”. Ennek aztán különféle tünetei lehetnek a mindennapi életünkben:

• – magunkat okoljuk testvérpárunk haláláért,
• – mindenkiben az elhalt testvérpárunk „tökéletességét” keressük, ami különösen párkapcsolatainkban okozhat problémát,
• – félünk attól, hogy szeretteink hozzá hasonlóan „elhagynak” minket, ezért senkihez sem merünk igazán kötődni,
• – félünk attól, hogy születendő gyermekünkkel is ez történik, vagy attól, hogy nem lesz egészséges.

A felsorolást bizonyosan folytathatnánk, de ettől fontosabb az, hogyan tudjuk lelki sérüléseinket gyógyítani. A gyógyításnak csak egyetlen útja lehet: a MEGBOCSÁTÁS és az ELENGEDÉS. Meg kell tudnunk bocsátanunk az ellenünk „vétkezőnek”, akár más, akár mi magunk vagyunk az. El kell fogadnunk azt, hogy ezeknek az eseményeknek valamilyen tanítása volt számunkra, ezekre a tapasztalatokra valamiért szükségünk volt, majd pedig el kell engednünk őket.

2. Félelmek

• • különböző szerepeinknek való megfelelésből fakadó

Egy nőnek dolgozó nőként, feleségként és anyaként egyaránt helyt kell állnia és ezek csak a legfontosabb szerepek. Elvárásokat támaszt a társadalom, a munkahely és saját családunk is.

Ez sokunkban félelmeket ébreszt, de különösen azokban a nőkben, akik ráadásul maximalisták, és / vagy az előttük álló minták sem az önbizalmukat erősítik.

• • anyával való kapcsolatból eredő

Egy nő esetében az anyával való kapcsolata meghatározó. Anyánk ugyanis a nő és az anya mintaképét adja számunkra, nem is tudunk más mintát követni, akár pozitív akár negatív.  Függetlenül attól, mennyi szeretetet kaptunk anyánktól, ha az anyaság számára görcsös, szorongással teli, esetleg teljesíthetetlen feladat volt, ezért állandó aggódással, félelemmel párosult. Ezt a félelmet már az anyatejjel együtt magunkba szívjuk, és életünk során folyamatosan tápláljuk.

• • függőségtől, kiszolgáltatottságtól

Napjainkban a házasságok több mint fele válással végződik és a házasságból származó gyermekeket többnyire az anya neveli fel. Ez olyan felelősséget és terheket ró a nőre, amelytől akár joggal félhet. Az „Alloimmun betegség – a habituális vetélések egyik okozója” című cikkemben már írtam arról, hogy véleményem szerint ezt a titokzatos betegséget esetemben éppen ez a félelmem okozta.

• • szüléstől, szülési fájdalomtól

Ez fakadhat a saját születésünk során szerzett traumából, vagy anyánktól „örökölten”.

• • görcsök a sikertelen próbálkozások, kudarcok miatt

A hosszú ideje tartó sikertelen próbálkozásokat, az esetleges vetéléseket nehéz elviselni és a görcsös akarás miatt időt sem adunk magunknak ezek feldolgozására, így éppen ez lesz oka a további sikertelenségeknek.

Ahhoz, hogy belső félelmeiddel megbirkózz, és le tudd küzdeni a tudat alatti gáta(ka)t, ami útját állhatja a teherbeesésnek, először is szembe kell nézned az okokkal. Saját véleményem az, hogy nem kell, sőt néha káros túlanalizálni a múltat. Elég, ha felismerjük az okokat és dolgozunk azon, hogy elengedjük a félelmeinket. Ehhez fel kell vállalni a felelősséget a saját életünkért (múltunkért, jelenünkért és jövőnkért). A múltat le kell zárni, a jelent meg kell élni, a jövőt pedig saját akaratunk szerint kell „megteremteni”.

A lelki traumák feldolgozása és a félelmek elengedése persze egyáltalán nem egyszerű. Nekem külső segítségre volt szükségem. Erre a legalkalmasabbak a pszichoterapeuták (vannak kifejezetten meddőségre specializálódottak is), kineziológusok, vagy egyéb – spirituális – lélekgyógyászok, kinek-kinek saját hitrendszere és nyitottsága szerint.

Források és hasznos linkek: http://www.kindlermedical.hu/pszichologus/publikaciok/publikaciok/a_meddoseg_lelki_okai___ii_51.php, http://www.harmonet.hu/psziche/13351-hogyan-legyek-anyava?-a-meddoseg-lelki-okai.html  (Dr. Kunsay Gyula Pszichológus)

Ajánlott irodalom: Simó Tímea: Ha nem jön a baba, Gabriele Grünebaum: Gyereket akarok!

K.E.