Posts Tagged ‘klub’
Hívogató Klub június 1-én!
Június 1-én ismét Hívogató Klub!
A most következő időszakra gyógyító meditációra épülő kurzust terveztünk Nektek – hogy még hatékonyabb és mélyebbre ható segítséget tudjunk adni Nektek önmagatok megismerésében és gyógyításában.
Erre várunk – erre hívunk!
-
VISSZA A KEZDETEKHEZ – MÉHEN BELÜLI ÉLETÜNK
-
(Meditációs Kurzus)
Gyermek- és felnőttkori problémáink, közöttük a gyermekvállalás körülményei és nehézségei nagyon gyakran létezésünk legelső pillanataihoz nyúlik vissza. Ami ebben a rendkívül sérülékeny időszakunkban történik velünk, egész életünkre elraktározódik a sejtjeink memóriájában, és megadja az „alaphangot”, a mintát, egyéni lelki beállítottságunkat életünkhöz, örömeinkhez, problémáinkhoz, önmagunkhoz és másokhoz.
Ezeket a korai bevésődéseket meditációval, mély átérzéssel át tudjuk színezni a szeretet, öröm, biztonság, béke és elfogadás meleg érzéseivel.
Ennek hatására e korai sérülések gyógyulni kezdenek, és ezzel együtt észrevesszük, hogy változik, gyógyul, mélyül, szeretettel és bizalommal teljesebbé válik viszonyulásunk önmagunkhoz, a másik emberhez, és az egész teremtett világhoz.
A Klub foglalkozásokat vezeti: Horváth Éva kineziológus oktató.
A Klub foglalkozásokon nem csupán meditálunk, de személyes kérdéseidet is igyekszünk megválaszolni. Felmerült problémáid megoldását a későbbiekben is támogatni szeretnénk a honlapunkon hamarosan induló online tanácsadás funkciójával.
Klubfoglalkozások tematikája
| Időpont | Téma |
| 2012. június 1. péntek 18:00-20:00 | Felfedezték létemet |
| 2012. június 22. péntek 18:00-20:00 | Az anyaméh védett biztonságában |
| 2012. július 13. péntek 18:00-20:00 | Egy magzat elvesztésének gyógyítása |
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!


Részvételi díj: 2000 Ft/alkalom (~2 óra)
2012-ben is Hívogató Klub!
Éppen egy évvel ezelőtt indítottuk útjára a gyereket-akarok.hu információs honlapunkat, majd kicsit később az ehhez kapcsolódó HÍVOGATÓ – Beszélgetős Klub foglalkozásainkat.
Nem tagadjuk, elfogultak vagyunk, mert régi vágyunkat valósítottuk meg ezzel, de örömmel, sok-sok tapasztalattal, sikerélménnyel és új tervekkel ünnepeljük első születésnapunkat.
Az elmúlt év során csodálatos emberekkel ismerkedtünk meg. Azok, akik megtették velünk az első lépéseket talán nem is gondolják, Ők mennyi mindennel gazdagítottak minket. Velük együtt fejlődtünk, sírtunk és nevettünk mi is.
KÖSZÖNJÜK mindazoknak, akik segítségért fordultak hozzánk, esetleg személyesen is részt vettek a beszélgetéseinken és azoknak is, akik önzetlenül, a saját szakértelmükkel, tapasztalataikkal támogatták missziónkat, illetve biztonságos és motiváló környezetet biztosítva otthont adtak kezdeményezésünknek.
A most következő időszakra gyógyító meditációra épülő kurzust terveztünk Nektek – hogy még hatékonyabb és mélyebbre ható segítséget tudjunk adni Nektek önmagatok megismerésében és gyógyításában.
Erre várunk – erre hívunk!
-
VISSZA A KEZDETEKHEZ – MÉHEN BELÜLI ÉLETÜNK
-
(Meditációs Kurzus)
Gyermek- és felnőttkori problémáink, közöttük a gyermekvállalás körülményei és nehézségei nagyon gyakran létezésünk legelső pillanataihoz nyúlik vissza. Ami ebben a rendkívül sérülékeny időszakunkban történik velünk, egész életünkre elraktározódik a sejtjeink memóriájában, és megadja az „alaphangot”, a mintát, egyéni lelki beállítottságunkat életünkhöz, örömeinkhez, problémáinkhoz, önmagunkhoz és másokhoz.
Ezeket a korai bevésődéseket meditációval, mély átérzéssel át tudjuk színezni a szeretet, öröm, biztonság, béke és elfogadás meleg érzéseivel.
Ennek hatására e korai sérülések gyógyulni kezdenek, és ezzel együtt észrevesszük, hogy változik, gyógyul, mélyül, szeretettel és bizalommal teljesebbé válik viszonyulásunk önmagunkhoz, a másik emberhez, és az egész teremtett világhoz.
A Klub foglalkozásokat vezeti: Horváth Éva kineziológus oktató.
A Klub foglalkozásokon nem csupán meditálunk, de személyes kérdéseidet is igyekszünk megválaszolni. Felmerült problémáid megoldását a későbbiekben is támogatni szeretnénk a honlapunkon hamarosan induló online tanácsadás funkciójával.
Klubfoglalkozások tematikája
| Időpont | Téma |
| 2012. április 20. péntek 18:00-20:00 | A megszületés csendje és békéje |
| 2012. május 11. péntek 18:00-20:00 | Fogantatás – IGEN, akarom! |
| 2012. június 1. péntek 18:00-20:00 | Felfedezték létemet |
| 2012. június 22. péntek 18:00-20:00 | Az anyaméh védett biztonságában |
| 2012. július 13. péntek 18:00-20:00 | Egy magzat elvesztésének gyógyítása |
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!


Részvételi díj: 2000 Ft/alkalom (~2 óra)
2011. november 25-én ismét Hívogató – Beszélgetős Klub, a Gyereket akarok program keretében!
A Hívogató – Beszélgetős Klub résztvevőiben egy a közös: mindegyikünk gyereket akar! Ki az elsőt tervezgeti, ki a másodikat, ki a harmadikat, negyediket. Lehet, hogy még csak most fontolgatod, hogy babát szeretnél. Az is lehet, hogy már túl a tervezésen, nagyon várjátok a megérkezését. Mindegy, hogy egy hónapja, vagy egy éve, esetleg hosszú ideje tervezed és várod: a baba iránti vágyakozás bennünk közös!
Kívánjuk, hogy ezen időszak ne csupán a várakozás és vágyakozás, hanem a fejlődés időszaka legyen! Hívunk közénk, ha tudatosan szeretnéd várni a babádat, ha optimális testi és lelki feltételeket szeretnél teremteni a megérkezéséhez és fejlődéséhez, esetleg előtted áll még néhány kihívás.
A klub témája a Párkapcsolat és gyerekvállalás. Gyereket akarunk, de mindenáron? Mit tehetünk azért, hogy a várva várt baba beköszönjün az életünkbe és kiegyensúlyozott családot találjon? Milyen lehetőségeink vannak a párkapcsolatunk megerősítésére? Erről beszélgetünk, várunk téged is az Almafa Gyerekházba!
Klubfoglalkozások tematikája
| Időpont | Téma |
| 2011. november 25. péntek 18:00-20:00 | Párkapcsolat és gyerekvállalás |
| 2011. december 9. péntek 18:00-20:00 | További várható Klub témák*: IVIG program, Lombik program, Férfi kör |
*Tervezett téma, mely a klub résztvevőinek igényei és a szakértők rendelkezésre állásának függvényében változhat.
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!




Október 28-án Hívogató-Beszélgetős Klub!
2011. október 28-án ismét Hívogató – Beszélgetős Klub, a Gyereket akarok program keretében!
A Hívogató – Beszélgetős Klub résztvevőiben egy a közös: mindegyikünk gyereket akar! Ki az elsőt tervezgeti, ki a másodikat, ki a harmadikat, negyediket. Lehet, hogy még csak most fontolgatod, hogy babát szeretnél. Az is lehet, hogy már túl a tervezésen, nagyon várjátok a megérkezését. Mindegy, hogy egy hónapja, vagy egy éve, esetleg hosszú ideje tervezed és várod: a baba iránti vágyakozás bennünk közös!
Kívánjuk, hogy ezen időszak ne csupán a várakozás és vágyakozás, hanem a fejlődés időszaka legyen! Hívunk közénk, ha tudatosan szeretnéd várni a babádat, ha optimális testi és lelki feltételeket szeretnél teremteni a megérkezéséhez és fejlődéséhez, esetleg előtted áll még néhány kihívás.
A klub témája a Lisztérzékenység és meddőség. Bemutatjuk a témához meghívott szakértőnket, Dr. Vetési Ági háziorvost (Szentendre). Milyen jelek utalhatnak lisztérzékenységre? Mi a lisztérzékenység és a lisztallergia között a különbség? Hogyan lehet a lisztérzékenységet diagnosztizálni? Szakértőnk segítségével beszélgetünk arról is, hogy ennek milyen kihatása lehet a fogamzásra, miért okozhat meddőséget. Végül egy egyszerű módszerrel leteszteljük, hogy a résztvevők közül kinek kell odafigyelni a problémára, ki lehet lisztérzékeny.
Klubfoglalkozások tematikája
| Időpont | Téma |
| 2011. október 28. péntek 18:00-20:00 | Lisztérzékenység és meddőség |
| 2011. november 25. péntek 18:00-20:00 | Párkapcsolat és gyerekvállalás* |
| 2011. december 9. péntek 18:00-20:00 | További várható Klub témák*: IVIG program, Lombik program, Férfi kör |
*Tervezett téma, mely a klub résztvevőinek igényei és a szakértők rendelkezésre állásának függvényében változhat.
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!



2011. szeptember 30-án folytatódik a Hívogató – Beszélgetős Klub a Gyereket akarok program keretében!
A Hívogató – Beszélgetős Klub résztvevőiben egy a közös: mindegyikünk gyereket akar! Ki az elsőt tervezgeti, ki a másodikat, ki a harmadikat, negyediket. Lehet, hogy még csak most fontolgatod, hogy babát szeretnél. Az is lehet, hogy már túl a tervezésen, nagyon várjátok a megérkezését. Mindegy, hogy egy hónapja, vagy egy éve, esetleg hosszú ideje tervezed és várod: a baba iránti vágyakozás bennünk közös!
Kívánjuk, hogy ezen időszak ne csupán a várakozás és vágyakozás, hanem a fejlődés időszaka legyen! Hívunk közénk, ha tudatosan szeretnéd várni a babádat, ha optimális testi és lelki feltételeket szeretnél teremteni a megérkezéséhez és fejlődéséhez, esetleg előtted áll még néhány kihívás.
A klub témája a Saját születésélményünk feldolgozása. Bemutatjuk a témához meghívott szakértőinket, Betlejné Szurdusz Erika dúlát és Takács-Pap Nóra védőnőt (Pomáz). A Klubon megtekintünk egy kisfilmet, majd kötetlen beszélgetés keretében feltárjuk a saját születésünk pozitív és negatív élményeit. Szakértőink segítségével beszélgetünk arról is, hogy ennek milyen kihatása lehet saját várandóságunkra, szülésünkre.
Klubfoglalkozások tematikája
| Időpont | Téma |
| 2011. szeptember 30. péntek 18:00-20:00 | Saját születésélményünk feldolgozása |
| 2011. október 28. péntek 18:00-20:00 | Lisztérzékenység és meddőség* |
| 2011. november 25. péntek 18:00-20:00 | Párkapcsolat és gyerekvállalás* |
| 2011. december 9. péntek 18:00-20:00 | További várható Klub témák*: IVIG program, Lombik program, Férfi kör |
*Tervezett téma, mely a klub résztvevőinek igényei és a szakértők rendelkezésre állásának függvényében változhat.
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!


Áprilisban is Hívogató-Beszélgetős Klub!
2011. április 29-én újra Hívogató – Beszélgetős Klub!
A Hívogató – Beszélgetős Klub résztvevőiben egy a közös: mindegyikünk gyereket akar! Ki az elsőt tervezgeti, ki a másodikat, ki a harmadikat, negyediket. Lehet, hogy még csak most fontolgatod, hogy babát szeretnél. Az is lehet, hogy már túl a tervezésen, nagyon várjátok a megérkezését. Mindegy, hogy egy hónapja, vagy egy éve, esetleg hosszú ideje tervezed és várod: a baba iránti vágyakozás bennünk közös!
Kívánjuk, hogy ezen időszak ne csupán a várakozás és vágyakozás, hanem a fejlődés időszaka legyen! Hívunk közénk, ha tudatosan szeretnéd várni a babádat, ha optimális testi és lelki feltételeket szeretnél teremteni a megérkezéséhez és fejlődéséhez, esetleg előtted áll még néhány kihívás.
A második klub témája a Női tornák a termékenységért, fókuszban az Aviva tornával és a jógával. Beszélgetünk a torna áldásos hatásáról, mely a nő életében oly sok szerepet támogat: elősegíti a fogantatást, felkészít a várandósságra és a szülésre, megerősít és helyreállít a szülés után, támogat a termékeny időszak lecsengésekor. Az Aviva tornáról további részleteket az www.avivamodszer.hu oldalon találsz.
Bemutatjuk a témához meghívott szakértőinket: Fekete Vera Aviva módszer oktatót és Horváth Évi kineziológust (Szakértők bemutatása). A klub során nem csak beszélgetünk a tornáról, hanem bele is kóstolunk: Vera és Évi közreműködésével Aviva és jóga gyakorlatokat sajátítunk el. Ezért kérünk, kényelmes ruhában gyere, vagy hozz magaddal a tornához megfelelő öltözéket.
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
Klubfoglalkozások tematikája
| Időpont | Téma |
| 2011. április 29. Péntek 18:00-20:00 | Női tornák a termékenységért |
| 2011. május 13. Péntek 18:00-20:00 | Tudatos babavárás* |
| 2011. június 10. Péntek 18:00-20:00 | Orvosok az egészséges fogantatásért* |
További várható Klub témák*: Lombik program, Párkapcsolat és gyerekvállalás, Férfi kör
*Tervezett téma, mely a klub résztvevőinek igényei és a szakértők rendelkezésre állásának függvényében változhat.
A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!
Köszönjük a Klub résztvevőinek!
Nagyon köszönjük, hogy eljöttetek az első Hívogató-Beszélgetős Klubba! Reméljük nektek is csodás péntek estétek volt hozzánk hasonlóan! Együtt voltunk, sírtunk, nevettünk, beszélgettünk, fejlődtünk. Mindenki vitt haza valamit: egy reménysugarat, egy felismerést, hasznos tapasztalást, megerősítést, vagy egy mosolyt, ölelést.
Várunk titeket legközelebb is!
Indul a Női Kör kurzus!
Egy új Hívogató programsorozatot indítunk Női Kör néven, melynek központi eleme a nőiességünk gyógyítása. Négy női minőségünk (a Leány, a Szerető, az Anya és a Bölcs Asszony) elfogadása és egyensúlyba hozása által támogatjuk a családi harmónia megerősítését, a babavárás testi és lelki felkészülését, a baba tervezésének és családba való megérkezésének boldog és tudatos megélését. Ezzel a programsorozattal egy olyan utazásra/emlékezésre hívunk téged, melyben a helyükre kerülnek és gyógyulnak ezek a minőségek, hogy nőként még teljesebbé és egésszé válj.
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
2011. április 8-án indul a Hívogató – Női Kör kurzus. A kurzus 4 alkalma során egy-egy női minőség kerül feldolgozásra.
A kurzus időpontjai:
-
2011. április 8. Péntek 18:00-20:00, Téma: A Leány
-
2011. április 15. Péntek 18:00-20:00, Téma: A Szerető
-
2011. május 6. Péntek 18:00-20:00, Téma: Az Anya
-
2011. május 20. Péntek 18:00-20:00, Téma: A Bölcs Asszony
A kurzuson való részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Indul az első Hívogató-Beszélgetős Klub
2011. március 25-én indul a Hívogató – Beszélgetős Klub!
A Hívogató – Beszélgetős Klub résztvevőiben egy a közös: mindegyikünk gyereket akar! Ki az elsőt tervezgeti, ki a másodikat, ki a harmadikat, negyediket. Lehet, hogy még csak most fontolgatod, hogy babát szeretnél. Az is lehet, hogy már túl a tervezésen, nagyon várjátok a megérkezését. Mindegy, hogy egy hónapja, vagy egy éve, esetleg hosszú ideje tervezed és várod: a baba iránti vágyakozás bennünk közös!
Kívánjuk, hogy ezen időszak ne csupán a várakozás és vágyakozás, hanem a fejlődés időszaka legyen! Hívunk közénk, ha tudatosan szeretnéd várni a babádat, ha optimális testi és lelki feltételeket szeretnél teremteni a megérkezéséhez és fejlődéséhez, esetleg előtted áll még néhány kihívás.
Az első klub témája a Nőiességünk gyógyítása. Beszélgetünk a babavárásra való felkészülés testi és lelki hátteréről, a családról, a női szerepeinkről, a jelenlegi és az új családi egyensúly megteremtéséről. Az első klubfoglalkozás alkalmával bemutatkozik a gyereket-akarok.hu csapata. Bemutatjuk a témához meghívott két szakértőnket: Horváth Évi kineziológust és Mudra Zita Istár papnőjét (ld. Szakértők bemutatása). A témához kapcsolódóan kitöltünk egy Általános életvitel és egészség tesztet, ami alapján beszélgetünk a babavárás optimális hátteréről.
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
Klubfoglalkozások tematikája
| Időpont | Téma |
| 2011. március 25. Péntek 18:00-20:00 | Nőiességünk gyógyítása |
| 2011. április 29. Péntek 18:00-20:00 | Női tornák a termékenységért* |
| 2011. május 13. Péntek 18:00-20:00 | Tudatos babavárás* |
| 2011. június 10. Péntek 18:00-20:00 | Orvosok az egészséges fogantatásért* |
További várható Klub témák*: Lombik program, Párkapcsolat és gyerekvállalás, Férfi kör
*Tervezett téma, mely a klub résztvevőinek igényei és a szakértők rendelkezésre állásának függvényében változhat.
A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!
Hívogató – Beszélgetős Klub indul!
A honlap – műfajánál fogva – személytelen és viszonylag passzív információcserét biztosít. Mi azonban fontosnak tartjuk a személyes kapcsolatot, az intimebb lehetőséget a beszélgetésre, gondolatcserére. Mind a személyes találkozás, mind a csoport ereje által kívánunk támogatni az előrelépésben, ezért indítjuk Hívogató eseményeinket, klubjainkat.
Elsőként a Hívogató – Beszélgetős Klubot indítjuk el, mellyel lehetőséget szeretnénk biztosítani számodra a személyes találkozáshoz.
A klubnak a pomázi Almafa Gyerekház (www.almafagyerekhaz.hu) biztosít helyszínt, köszönhetően Egervári Kriszti gyerekházvezető támogatásának. Reméljük, hogy a különleges helyszín inspirálóan fog hatni a résztvevőkre, hiszen egy napközben gyerekzsivajjal teli gyerekházban kapunk helyet, ahol a gyermekek energiái, őszinte szeretetük, szívük nyitottsága hatja át a teret.
Havi rendszerességgel tartjuk a Klubot, melyre előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a következő elérhetőségen lehet:
Maximális létszám: 20 fő. A Klubhoz bármikor lehet csatlakozni. Részvételi díj: 500 Ft/alkalom (~2 óra)
A Klub foglalkozások első időpontjai:
-
2011. március 25. Péntek 18:00-20:00
-
2011. április 29. Péntek 18:00-20:00
-
2011. május 13. Péntek 18:00-20:00
-
2011. június 10. Péntek 18:00-20:00
Helyszín: Almafa Gyerekház, 2013 Pomáz, Mártírok útja 1-3., »Elérhetőség és térkép
Várunk sok szeretettel!

Hozzászólások