Csak utólag tudom, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy megtapasztalhattam mindezt. Hogy nincsen lehetetlen. Hogy csak a magunk korlátai vannak. Korlátok, melyekre oda kell figyelni, majd eldönteni, hogy segít vagy nem. Ha segít, megállok. És ha nem segít, akkor továbblépek. Ha kell segítséggel.

Második gyermekemmel voltam várandós, amikor a 12. hét környékén vérzés miatt ultrahangra küldtek. Kiderült az oka: Placenta praevia centralis a diagnózis.  (Placenta praeviáról ITT egy jó összefoglaló). A méhlepény TELJESEN fedi a méhszájamat.  A Szent István kórház legjobb ultrahangos doktorától kaptam a diagnózist. A nőgyógyászom pedig felvilágosított a következményekről: csak feküdni lehet otthon, esetleg WC-re kimehetek. Egész várandóság alatt feküdnöm kell, mert különben veszélyeztetem a babámat. Ha elmozdul a méhszájról a méhlepény, a vérzés következtében azonnali beavatkozás szükséges. A szülés pedig csak császárral lehetséges, nincs más lehetőség.

 – De doktornő! Nem lehet reménykedni? – kérdeztem én optimistán. 

 – Nem. A centralis azt jelenti, hogy teljesen fedi a méhlepény a méhszájat. – kaptam a nőgyógyászom válaszát.