Csak utólag tudom, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy megtapasztalhattam mindezt. Hogy nincsen lehetetlen. Hogy csak a magunk korlátai vannak. Korlátok, melyekre oda kell figyelni, majd eldönteni, hogy segít vagy nem. Ha segít, megállok. És ha nem segít, akkor továbblépek. Ha kell segítséggel.
Második gyermekemmel voltam várandós, amikor a 12. hét környékén vérzés miatt ultrahangra küldtek. Kiderült az oka: Placenta praevia centralis a diagnózis. (Placenta praeviáról ITT egy jó összefoglaló). A méhlepény TELJESEN fedi a méhszájamat. A Szent István kórház legjobb ultrahangos doktorától kaptam a diagnózist. A nőgyógyászom pedig felvilágosított a következményekről: csak feküdni lehet otthon, esetleg WC-re kimehetek. Egész várandóság alatt feküdnöm kell, mert különben veszélyeztetem a babámat. Ha elmozdul a méhszájról a méhlepény, a vérzés következtében azonnali beavatkozás szükséges. A szülés pedig csak császárral lehetséges, nincs más lehetőség.
– De doktornő! Nem lehet reménykedni? – kérdeztem én optimistán.
– Nem. A centralis azt jelenti, hogy teljesen fedi a méhlepény a méhszájat. – kaptam a nőgyógyászom válaszát.
Máig nem értem a döntésem. Hogy gondolhattam én ezek után másként? Egyáltalán miért fogtam bele? De makacsságom lehetett az oka. Meggyőződésem volt, hogy mindent megpróbálok, hogy a méhlepény elmozduljon a méhszájról és természetes módon megszülethessen második lányom. Segítségem is volt, Évi barátnőm kineziológus, minden hónapban eljött és segített, meditáltunk, oldást végzett rajtam, erősítettük a testemet, lelkemet. Évi tanított meg arra is, hogy a gyógyítást és a spiritualitást együtt kell használjuk. Minden nap meditáltam, beszélgettem a babámmal, és a méhlepényemmel. Legalább kétnaponta méhmeditációban megnéztem a méhlepényemet és megpróbáltam rábeszélni az elmozdulásra a méhszájamról, anélkül hogy vérzést okoznánk, mellyel a babám életét veszélyeztetjük.
2 hónappal később még mindig fedte a méhlepény a méhszájamat az ultrahang szerint. 4 hónap múlva egy másik orvos tudott csak megvizsgálni ultrahangon, és meglepő diagnózist kaptunk: nem fedi a méhlepény a méhszájat, elmozdult. (Vérzést ezalatt a 4 hónap alatt nem tapasztaltam.) Megkérdezte, hogy ki volt az az orvos, aki nekem korábban placenta praevia centralist diagnosztizált, majd amikor meghallotta az orvos nevét, akkor elhallgatott és csak nézte az ultrahangos képernyőt. Diagnózis: nincs placenta praevia.
Elkezdhettem mozogni. Nem voltam tovább ágyhoz kötve. A 40. hét végén természetes módon megszületett Anni lányom. Hála.
Nem tudom, mi lett volna, ha nem képzelem azt, hogy másként is lehet. Nem tudom mi lett volna, ha nincs mellettem segítség. Nem tudom mi lett volna, ha nem Évi a segítőm. Nem tudom mi lett volna, ha nem tudok meditálni, méhmeditálni. De valamiért minden így történt, mert így lett végül rend: bent és kint. Hála. És valamiért most kell, hogy megosszam veled ezt a történetemet.
Ölellek!
Drága Évi! Áldás kísérjen égi utadon!
UI: Méhmeditációhoz kérlek körültekintően válaszd ki a segítődet! Kérdezd meg barátnőidet, és legfőképpen hallgass a szívedre! Ehhez nem a képzettséget igazoló papírra van szükség, hanem az érzékeny odafigyelésre és EGYÜTT érzékelésre VELED!
Korábbi méhmeditációval történt gyógyításomról itt írok: