Jegyzi: Tímár Zsuzsa, Tárnok
Nálunk a baba projekt 2003-ban kezdődött. Ekkor készült el a házunk Tárnokon, és biztosak voltunk benne párommal, hogy hosszú távon tervezhetünk egymással. Nem akartunk sokat teketóriázni, mert ekkor már 29 éves voltam.
Felhagytunk hát a védekezéssel, és vártuk a csodát. Ami nem jött el. Mivel voltak egyéb problémáim is, felkerestük a legközelebbi nőgyógyász-magánrendelőt Martonvásáron. A doki (nevére nem emlékszem) nagyon szívélyes volt (egy fokkal szívélyesebb is annál, mint ami számomra megnyerő stílus). Az apró-cseprő problémáimra adott orvosságot, a babavárás ügyben megnyugtatott, hogy pár hónapig még próbálkozzunk nyugodtan, hiszen teljesen egészséges pároknak is gyakran egy évig tart a fogantatás. Úgyhogy vártunk még picit. Közben olvasgattam az interneten, és így bukkantam rá egy egyszerű peteérés-ellenőrző eszközre, ami megszáradt nyál vagy hüvelyváladék mintázata alapján kimutatja, hogy zajlik-e éppen peteérés vagy sem (PG53 a neve, ha jól emlékszem). Nézegettem szorgosan, soha nem láttam az áhított páfrány mintát. Úgyhogy kicsit hamarabb visszatértem a dokihoz, és miután jeleztem, hogy a jelek szerint nincs peteérésem, azonnal felírta nekem a Clostylbegitet, hogy ettől majd lesz. Lelkesedésemben abban reménykedtem, hogy összejön az ikerterhesség, mert azt olyan jópofa dolognak tartottam.
Az előírt maximális időtartamig szedtem a Clostylbegitet, eredmény nélkül. Persze közben olvastam mindenféle internetes fórumot és kérdezz-felelek oldalt, és gyanítani kezdtem, hogy a doki lehetne kicsit alaposabb, hiszen mindenféle kivizsgálás nélkül (még ultrahang sem volt!) írta fel nekem a hormongyógyszert. Kerestünk hát másik dokit. Másik ismerős ajánlására dr. Kocsis Éva magánrendelésére kértünk időpontot Nagytéténybe. Nagy izgalommal mentünk oda, de a saját időpontunkon még kb. öten álltak előttünk a sorban, ekkor hirtelen ötlettől vezérelve átkéredzkedtünk a szomszédos helyiségben rendelő dr. Tasi Róberthez, mert hozzá épp nem várakozott senki. Azt hiszem, ez életem egyik legjobb döntése volt, bár Kocsis Éváról azóta is csupa jót hallok. A martonvásári dokiról viszont rémtörténetek is érkeztek.
dr. Tasi megnézett ultrahanggal, és közölte, hogy PCOS-em van. Hozzátette, hogy ettől még lehet peteérésem, ha nem is minden hónapban, szóval nem kell elkeseredni. Így hát próbálkoztunk szorgosan tovább, és megint eltelt pár hónap. Közben 2004 májusában megvolt az esküvőnk is, és az esküvő után megfogantam. Ezt annak tulajdonítottam, hogy biztos az esküvő hatására olyan lelkiállapotba kerültem, ami kedvezett a bébi érkezésének, és nem is foglalkoztam tovább a PCOS-sel. Terhességem problémamentes volt, bár a végére elértem a cukorterhelés tűrhető tartományának a szélét, és rendesen megszaladt a súlyom. Babám 2005 márciusában érkezett. Elég nagy lett, 3910g-mal jött világra, egy egészséges kislány. Boldog voltam, és azt hiszem, nagyon jól éltem meg az anyaságot. Viszont mire a lányom egy éves lett, eléggé meghíztam (171 centis magasságomhoz majdnem 87 kiló voltam). Ezt annak tulajdonítottam, hogy a szoptatások és a baba hasfájásai miatt nem tudtam rendesen étkezni, sok kekszet ettem, amikor a babámat a hasamon altattam, hogy ne fájjon a hasa.
Amikor a baba 1 éves lett, elkezdtük tervezni a kistesót. Természetesen nem jött össze. Tudtam, hogy nem foganok meg könnyen, ezért igyekeztem türelmesen várni, de közben lelkem mélyén erősen nyomasztott a helyzet. Amikor a lányom 2 és fél éves lett, visszamentem dolgozni, hogy ne csak a tesóprojekten görcsöljek. Jó volt újra dolgozni, de ettől még maradt a probléma, hogy nem jön a tesó, ezért ismét dr. Tasihoz fordultam.
Ekkor ismét szembesültem a PCOS-helyzettel, és kicsit jobban beleástam magam a témába. Kiderült, hogy ez az állapot nem csak a baba fogantatásának nem kedvez, hanem nálam is könnyen összeáll a második típusú cukorbetegség, szóval érdemes rá odafigyelni. Dr. Tasi ajánlott egy endokrinológust a helyzet rendezésére. Így kerültem dr. Tüű Lászlóhoz, és a Mensmentishez.
Dr. Tüű megerősítette, hogy PCOS esete áll fenn, és bővebben kifejtette, hogy ez a túl magas inzulinszintemnek köszönhető, ami már egyéb tüneteket is okozhatott nálam. Amikor felsorolta ezeket, sok-sok korábbi problémám is magyarázatot kapott, mivel az inzulin-túltermelés, és az emiatt kialakult inzulin-rezisztencia miatt megborul a nemi hormonok termelése, és nagy adag férfihormont is termel a szervezet. Közben a petesejtek nem lökődnek ki, hanem „besülnek” a tüszőkbe, és amiatt okozzák a petefészkek lukacsos sajt szerkezetét, ami ultrahanggal is megfigyelhető. Tehát egy jól képzett nőgyógyász felismeri az állapotot. A PCOS-ről amúgy minden elolvasható a www.mensmentis.hu oldalon. Ami engem illet, olyan problémákra derített fényt, amelyektől kamaszkorom óta szenvedtem. Dr. Tüű megnyugtatott, hogy gyógyszeres kúrával (Meforal illetve Merckformin, melyeknek ugyanaz a hatóanyaguk) és diétával helyrebillenthető az egyensúly. Persze enélkül sem lehetetlen egy újabb terhesség, de kisebb az esélye, hogy kialakul, hiszen az első kihordott baba után ugrásszerűen emelkedett az amúgy is túl magas inzulinszintem. Másrészt ha össze is jön a baba, könnyen beleszaladhatok egy terhességi diabéteszbe. Úgyhogy megegyeztünk, hogy először is rendezzük a hormonszinteket, és utána terheljük meg a szervezetem a második baba kihordásával. A gyógyszerkúra kb. fél évig tartott. Közben fogytam 20 kilót és más embernek éreztem magam. Sokkal jobb lett az általános közérzetem. Bálna helyett egy jó nőt láttam a tükörben, és baromi jól éreztem magam. És lett peteérésem! Miután vérvételi eredményeim alapján dr. Tüű megállapította, hogy volt peteérésem, a következő hónapban megfogant a 2. baba. Határtalanul boldog voltam.
Második terhességem elején fokozatosan elhagytuk az inzulin-gyógyszert. Persze ismét hízásnak indultam, hiszen nem vagyok egy fegyelmezett diétázó. És ami elkezdődött a terhesség folyamán, folytatódott a szoptatás alatt. De legalább tudtam, hogy a szoptatás vége után ismét elkezdhetek formába lendülni. Most a kisfiam 2 éves, és már 10 felesleges kilótól megszabadultam. Még 5 kilót kellene leadnom, hogy elérjem az ideális testsúlyom, és akkor elvileg gyógyszer nélkül, csak diétával fenntartható lenne az inzulinszintem és a hormonszintjeim egyensúlya. Mondjuk épp elmúlt Karácsony, szóval most 5 helyett 7 kilót kellene leadni, de ha ez megvan, megyek vissza cukorterhelésre, és kialakítunk egy olyan életmódot, ami biztosítja, hogy ne legyenek idejekorán vércukor, vérnyomás, és egyéb problémáim, ha már több gyereket nem is szeretnénk.
Történetem abból a szempontból elég könnyed, hogy nem vetéltem, nem kellett egy lombikbébi-programot sem végigcsinálni (PCOS mellett ez akár sikertelen is lehetett volna), és nem kellett túl sokáig várni a sikerre. De tudom, hogy néhány hónap hiábavaló várakozás is meg tudja mérgezni az ember lelkét. Képzelem, hogy akik hosszú évekig szenvednek ezzel a problémával, micsoda lelki tortúrán mennek keresztül. A tanulság szerintem, hogy egyrészt keresni kell az információt, ami ma már az Internet segítségével nem is olyan nehéz dolog, másrészt megfelelő szakembereket kell keresni problémáink megoldására. Ha valakivel kapcsolatban a legkisebb kétség felmerül, inkább megbízhatóbb orvoshoz kell fordulni.