Olvastam az összetevőket, majd az egyiknél megakadtam: PÁCSÓ. Pácsó, pácsó, ismételgettem magamban, de nem tudtam megfejteni a jelentését. Ha Te már tudod, akkor gratulálok neked! Nekem segítséget kellett kérnem, a férjem rögtön felvilágosított: PÁC SÓ!
Döbbenet, nem hiszem el, miért nem jutott ez eszembe? Hogy nem tudtam én ezt? Tudnom kellett volna! De miért is? Miért kell nekem mindent tudni és mindent megoldani? (Lásd előző cikkben: Rossz minta elengedése)
Kislányom a legnagyobb tanítóm. Óvodában felhívták a figyelmemet rá, hogy bizonyos szituációkban befeszül és csak a saját elképzelését hajlandó követni, magához ragadja a problémát, és maga próbálja megoldani, a maga módján. Nem lép át rajta, nem kér segítséget, nem beszéli meg a többiekkel, hanem ő oldja meg.
Nagyot sóhajtottam, és ráismertem a saját rossz mintámra. Arra a mintára, amit akkor engedtem el, amikor már nagyon szerettem volna gyereket, de még váratott magára. Elengedtem, már nem akartam kontrollálni, nem akartam csak magam megoldani, nem gondoltam, hogy csak én tudom egyes egyedül megoldani, hanem rábíztam magam a férjemre (és Istenre). Elengedtem a feladatot és megbíztam benne, hogy ő megoldja és biztonságban lesz a családunk. Abban a hónapban megfogant a babám.
