Olvastam az összetevőket, majd az egyiknél megakadtam: PÁCSÓ. Pácsó, pácsó, ismételgettem magamban, de nem tudtam megfejteni a jelentését. Ha Te már tudod, akkor gratulálok neked! Nekem segítséget kellett kérnem, a férjem rögtön felvilágosított: PÁC SÓ!
Döbbenet, nem hiszem el, miért nem jutott ez eszembe? Hogy nem tudtam én ezt? Tudnom kellett volna! De miért is? Miért kell nekem mindent tudni és mindent megoldani? (Lásd előző cikkben: Rossz minta elengedése)
Újabb cikkünk jelent meg a Csupaszív Magazinban! Jó olvasgatást!
Miért tabu a gyermektelenség?
Direkt nem a meddőség kifejezést használtam, mert kicsit messzebbről szeretném kezdeni. Mégpedig ott, hogy miért kell szégyellnie valakinek, ha nem akar gyereket?
Sosem akartam gyermektelenül élni, de mindenáron gyermekesen sem. Először családot akartam, és csak utána gyereket. Éppen ezért megértem azokat, akik anyai ösztöneik ellenére azt mondják, hogy most még nem tudom, nem akarom vállalni.
De azt gondolom, hogy arra sem kellene követ dobálni, aki egyszerűen csak nem akar. És teljesen mindegy, hogy meg tudja-e indokolni számunkra elfogadható módon, vagy sem. Ha nem akar, akkor ez az ő saját döntése és mindenkinek tiszteletben kellene tartani! Ha másért nem, a gyerek érdekében, hiszen a nem akart gyerek már fogantatásakor hiányt szenved, nem beszélve a későbbi életéről. Csupaszív Magazinban a Gyereket akarok! bővebben…
Sokszor tapasztaljuk, hogy szívesen segítenénk hasonló cipőben járó nőknek. Felajánljuk a segítségünket, mégsem keresnek meg minket.
Miért is?
Az egyik ok az volt, hogy a legtöbb korombeli nőnek már egy, de inkább több gyermeke volt. Így, ha összetalálkoztam egy ismerőssel, az első kérdéseik egyike többnyire erre irányult. Egy idő után már kész válaszaim voltak, amelynek köszönhetően kikiáltottak karrieristának. Pedig a karrierépítés csak pótcselekvésként adódott.
Később stratégiát váltottam. Azt gondoltam mégis jobb az őszinteség, így egyszerűen elmondtam az igazat: „Már sok mindent megpróbáltam, de nem sikerül.” Bevallom ez sem volt sokkal jobb, mert sorra jöttek a hasonló, gyakran „rém”történetek, tippek, sajnálkozás, stb. Lelkileg ez sem volt számomra kezelhetőbb.
De ez csak a barátok, ismerősök, iskolatársak, stb. közege. Nagyobb megpróbáltatást jelentett a család. Szülők, közeli hozzátartozók. „Persze, mit is tehetnél”, de valójában nem hitték el, hogy én tényleg szeretném és mindent megteszek. Miért nem lépsz? bővebben…