Emlékszem még arra a 4 évre, amíg vártam a babámra. Minden hónapban, minden napban. Átgondoltam, mit csinálok jól. Megkérdőjeleztem mindent, ami akadályt jelenthet. Csak utólag tudom, hogy ennek nem kellett volna ilyen hosszú ideig tartania. Csak utólag tudom, hogy talán másként is lehet. Akkor, ott, ennyi idő kellett ahhoz, hogy megtaláljuk párommal az új egyensúlyt, amibe megérkezhetett baba.
Férfi vagy, jóbarátom. Minden beszélgetésünknek jelentése van, nem csak a saját életünkben. Minden alkalommal egy kicsit megváltjuk a világunkat, a mi világunkat mindenképp. Ez a beszélgetésünk is így kezdődött és nézd meg mi lett belőle 🙂
Te ártatlanul megjegyezted nekem, hogy elakadtál, napok óta gondolkodsz valamin és nem tudsz döntésre jutni. Én ártatlanul elméséltem neked, hogy milyen történések vannak az életemben a női gyógyítás, öngyógyítás területén. Majd a beszélgetésünk végén kapcsolódott össze bennem ez a kettő és megkérdeztem:
És te azonnal igent mondtál, és engedélyt adtál, hogy bevonjalak a meditációmba és megnézzük, kapunk-e választ a kérdésedre.
“Mert lehet, hogy ha igazából ANYA lehetnék egyszer, akkor tudnám, hogy még a láthatatlan állapotban, a csíra állapotban, amikor még a lélek csak körülöttem lebeg, és még nem foglalta el a helyét abban a testben, amit én készítek neki, már akkor van közöttünk valamilyen fajta rejtélyes összemozgás, összerezgés, már várom, már tudom ki az, már beszélgetek vele, már szól hozzám, már üzen nekem, már itt van, már NEM TEHETEK MEG AKÁRMIT, mert nem vagyok egyedül.”
Müller Péter
