avagy “Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz”
Sokszor szembesültem a beszélgető partnerem hitetlenkedésével és negatív kritikájával, amikor azt mondtam, hogy a minden jelentősebb esemény a családom életében válságot hozott. És bizony a lányom születése is válságot, párkapcsolati válságot hozott az életembe. Hiába említettem meg azt, hogy ezt Popper Péter mondta, nem én.
Pedig a saját életemben bizony ezt látom, és nem látom másként a többi ember életében sem, csak lehet nem ismerik fel, nem akarnak róla tudomást venni.
Visszatekintve a 20 együtt töltött évünkre, 3 mérföldkő és segítség jutott az eszembe, ami nagy szolgáltatot tett ezért, hogy együtt maradjunk a párommal.
- Első lányunk születése után az Eva Maria Zurhorst könyv (Eva Maria Zurhorst: Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz) segített, melyet kedves barátnőm ajánlott figyelmembe. Egy hónapig olvastam. Minden során gondolkodtam és minden oldalán meditáltam, olyan sok feldolgoznivalót hozott a felszínre.
- Második lányunk születése után az a csodálatos szentendrei kineziológus segített nekünk, aki nem szereti ha reklámozom, de ha valaki privátban kéri az elérhetőségét, akkor szívesen megadom. Nélküle már nem lennénk együtt, nem lenne családom. Hála érte.
- Legutóbbi alkalommal pedig 19 év után Sarkadi Kriszta 30 napos Megbocsátás kihívása segített rajtam. Különösebb okok nélkül reményvesztett voltam a házasságomat és a családomat illetően. Elvesztettem az örömömet és minden humoromat. 30 napig végeztem a feladatokat, majd szükség volt még a folytatásra… végül 2 hónapra rá vettem észre, hogy már nem csinálom a feladatokat. Már nem volt szükség rá. Kb. 45 nap után hagyhattam abba, de pontosan nem tudom. Kriszta tanítását azóta is követem és sokat segít az életem minden területén.
Most visszatekintve a 20 évünkre, nem is értem miért elégedetlenkedtem annyit és hogyan találtam annyi hibát és kivetni valót az életünkben, a párkapcsolatunkban. Tudva, hogy én sem vagyok egy angyal.
Kívánom, hogy Te is találd meg azt a segítséget, ami Neked a legmegfelelőbb.
Részlet a könyvből:
“Amikor azt állítom, hogy a házasságok hetven százalékának biztosan nem kellett volna válással végződnie, amikor azt mondom, hogy mindegy, kivel él, végül úgyis mindig önmagával találkozik, akkor ezzel a talán provokáló kifejezéssel arra szeretném késztetni Önt, hogy másképp tekintsen a házasságára, mint eddig. A házasság nem selyempapírba csomagolt románc, a házasság valódi értelme mindig az, hogy egyensúlyt teremtsen a két ember belső konfliktusai között. Éppen ezért a házasság gyógyulást hozó szentély, és a valódi, adni képes szeretet felfedezésének a helye. A hétköznapok filozófusai azt állítják, hogy az élet iskola. Ha ez így van, akkor a bensőséges kaposolat és a házasság egyfajta elitegyetem. Itt várnak ránk a legnehezebb vizsgák, itt tanulhatjuk a legtöbbet, itt fejlődhetünk a leginkább – de emellett itt is kaphatjuk a legtöbbet…”
Eva Maria Zurhorst: Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz
Sarkadi Kriszta: 30 napos kihívás Facebook csoport