Jegyzi: Páj Kriszti, Pomáz
2002-ben mentem férjhez, előtte rendszertelen menstruációk voltak és mindig is hízásra hajlamos, pufók tini voltam. Az esküvő után elmentünk egy neves professzorhoz, mert már előtte is együtt éltünk és nem védekeztünk, de a baba nem akart jönni. Ő megműtött és a műtét után azt mondta, hogy olyan a petevezetékem, mint egy papírlap. Teljesen steril vagyok, kizárólag lombik programmal lehet gyerekünk. Mind a két petevezetékem teljes szakaszon és véglegesen el van záródva. (Persze a leletemen ennek nyoma sincs). Miután feldolgoztuk a hírt, rögtön kértük a tanácsát: kihez, mikor, miért menjünk. Ő a Kaáli Intézetet javasolta nekünk (akkor még nem tudtuk, hogy ő volt akkoriban az orvos igazgatója). Minden előzetes vizsgálat nélkül belevágtunk az első lombikba, ahol is 1 db petesejtet tudtak leszívni, ami megtermékenyült, majd visszaültették, de sajnos nem tapadt meg. Egy év várakozás után ismét nekivágtunk, de most mindent másképp csináltunk. Orvost váltottunk intézeten belül, aki látva az előző eredményeket –tele tettvággyal- jól felemelte az adagokat és ennek hatására 10 petesejtet tudtak leszívni, ami mindegyik meg is termékenyült, 3-at visszaültettek, a többiből Eszkimót csináltak :(. Sajnos ismét nem tapadt meg egy sem, viszont a rengeteg gyógyszer hatására olyan tüneteket produkáltam, ami miatt pozitívak lettek a tesztek, de a Beta HCG nem megfelelően emelkedett a vérvizsgálatok szerint. Felmerült a méhen kívüli terhesség lehetősége is, de Hajdú Krisztina azt mondta, hogy sima túlstimulálás ez és itt bizony tuti nincs gyerek.
Egy szerencsés véletlennek köszönhetően kapcsolatba kerültem a pécsi Szabó István Professzorral, aki azonnal eü küretet csinált és teljes vérképet + hasi uh-t. Kérte azt a leletemet, amely alapján én meddőnek vagyok nyilvánítva. Tekintettel arra, hogy az volt az első kórházi műtétem, így sok papírral nem tudtam összekeverni. Odaadtam neki és azt mondta, hogy bár minden tisztelete a pesti Professzoré, de ez alapján ő nem merte volna kijelenteni, hogy én meddő vagyok. Javasolta, hogy a következő rendes menzesz első napján telefonáljak és az 5. napon laporoszkópiát végezne.
Erre csaknem 1 évet kellett várni, de 2004-ben megtörtént és augusztusban a műtét is. Amikor magamhoz tértem, azzal a hírrel fogadott mosolyogva, hogy mind a két petevezetőm átjárható, de sajnos a rengeteg gyógyszer miatt még mindig rosszak a véreredményeim, valamint valószínűleg veleszületett PCO syndromám is van, amit a következő rendes menzesznél megműtene.
Újabb egy év várakozás és 2005 nyarán sikeresen megműtött, majd a műtét után azt mondta, hogy mostantól csak két helyen kell szeretnem az uramat: úton és út félen J lazítsunk, bulizzunk és élvezzük ki a felelősség nélküli életet, mert ha megszületnek a gyerekek, akkor úgy sem lesz erre lehetőségünk.
Megfogadtuk a tanácsát, építkezésbe, vállalkozásba, távoli nyaralásokba mentünk bele és lekerült a napirendről a gyerek téma. Mindeközben sikerült megismertetnem férjemet a fiával, aki akkor volt 4 éves és csúnya előzmények miatt nem volt eddig köztük csak bírósági kapcsolattartás). A cégnél megbecsültek és mivel jól megfizettek túl is terheltek. Kicsit úgy éreztem, hogy most minden ok, ha nem lesz gyerek, hát nem lesz gyerek. A férjem fia az életünk része lett, a karrierem révén elégedett voltam magammal és a pénz sok mindenre lehetőséget nyújtott.
Éppen ezért volt érdekes érzés, amikor 2007. márciusában azt éreztem, hogy terhes vagyok. De ezek a tünetek kizárólag érzelmi alapon jöttek, fizikailag semmi nem utalta arra, hogy babát várok. Májusig elnyomtam magamban ezt az érzést (pláne, hogy a nővérem előtte 1 héttel jelentette be, hogy jön náluk a második, nem tervezett baba), de akkor megcsináltam egy péntek délután a tesztet, ami azonnal határozottan pozitív lett. Keddig még 3 tesz mutatta ugyanezt. Érdekes volt a reakcióm, mert nem volt felfoghatatlan számomra, hiszen én ezt már „rég” tudtam :). Persze az első uh-n amikor azt mondta az orvos: „Ön terhes, 7-8 hetes lehet, mert már pulzál a szíve” akkor kiszakadt belőlem. A férjem is könnyesen fogadta az első gratulációt az orvosunktól.
Anna 2007. december 26-án jött a világra császármetszéssel (terminus túllépés és fájás hiányok miatt), majd rá 2 évre 2009. december 15-én Kata lányunk is megérkezett közénk (szintén császárral). Mind a ketten spontán fogantak, gondtalan terhességből születtek 3800 grammal és 53 cm-vel 10/10-es apgarral.
Szabó István Professzor Úr személyesen gratulált a gyerekekhez telefonon és én egy életen át hálát fogok érezni iránta, amiért hozzásegített az álmaim megvalósulásához!