Ha megkérdezik Tőled, mi a legelső emlékképed az életedről, mi jut eszedbe?

Talán óvodás-korú apró önmagad jelenik meg gondolataidban, de az sem ritka, ha valaki csak kisiskolás korig tud visszatekinteni az időben.

Tudatosan és képszerűen valószínűleg nem tudjuk felidézni magzatkorunk és csecsemőkorunk emlékeit – ezek mégis bennünk és velünk élnek, benne vannak minden porcikánkban, minden mozdulatunkban, befolyásolják érzelmi életünket, szellemi képességeinket, testi egészségünket, idegrendszerünk érettségét és stabilitását, döntéseinket, viselkedésünket, emberi kapcsolatainkat, hitrendszerünket, egy szóval mindent, amire azt mondjuk: én vagyok, ilyen vagyok.

Földi életünk a fogantatás pillanatában kezdetét veszi. Attól kezdve ÉN vagyok az a kis sejtcsomag az anyukám pocakjában, VALAKI vagyok, AKI világra szeretne jönni.

Már magzatként az anyaméhben érzelmeket élünk át, tanulunk, és emlékezünk. Itt szerezzük első benyomásainkat az életről, a családunkról és önmagunkról is.

Ebből az időszakból származó emlékeink 

  • nem verbálisak, tudatosan nem tudjuk felidézni őket,
  • mégis ezek az emlékek testi szinten örökre elraktározódnak
  • és rendkívül meghatározóak!

 Emlékező sejtek

Sejtjeink mindenre emlékeznek magzatkorunkból (is):

– Emlékeznek az örömre és a szeretetre, amivel a szüleim vártak engem. Biztonságérzetet, önbizalmat és szeretetre való alap-képességet ad egész életemre, ha már magzatként tudom, hogy szerethető vagyok, fontos vagyok, akarnak és várnak engem.

– De emlékeznek az öröm és szeretet hiányára is.  Milyen életre szóló útravalóval lát el engem, a magzatot az a tudat, hogy létezésem nyűg életre hívóim számára? Hogy felesleges, elfogadhatatlan és szerethetetlen vagyok, hogy nem igazán kellek senkinek?

– Emlékeznek a figyelemre és a törődésre, mind a lelki összehangolódást, mind a fizikai igények kielégítését illetően. Gondolnak rám a szüleim, szólnak hozzám jó szóval,  figyelembe veszik az érdekeimet, a testi-lelki igényeimet. Tudják, mire van szükségem az egészséges fejlődéshez, és ezt meg is teremtik nekem. Én is képes leszek majd megbecsülni önmagamat éppúgy, mint ahogy másokat is.

– De emlékeznek a figyelem és törődés hiányára is. Ha életem első tapasztalatai önzéssel és figyelmetlenséggel átitatottak, amit megszenvedek ugyan, de mást nem láthatok, akkor ki és hogyan fogja megtanítani nekem a másik ember tiszteletét, óvását és az együttérzés, az önzetlen odaadás képességét?

– Emlékeznek szüleim nyugalmára és békességére, ami azt tanította meg nekem, hogy az élet szép és értékes, és a feladatainkat, problémáinkat meg tudjuk oldani. Tudunk együttműködni másokkal és megbocsátani egymásnak.

– De emlékeznek a haragra, a harcra, a feszültségre, a félelemre, az igazságtalanságra is. Ez bennem is a félelem  és a szorongás magjait veti el,  későbbi tapasztalataim ezekből a magokból fognak kihajtani.

Mindez bennünk van, hozzánk tartozik, a jó is és a rossz is. Senki nem tudja mindig, minden helyzetben megóvni, elszigetelni gyermekét a negatív hatásoktól – és aki megpróbálja, végül többet árt vele, mint amennyit használ.

De ami rajtunk múlik: 

Mi a hangsúlyos, az általános az életünkben? Mi tölti be alapjában véve, szinte levegőként magzatunk, gyermekünk életét, merre irányítjuk az „antennáit”, mire lesz fogadóképes? (Szeretet és figyelem? Hit? Tanulás és fejlődés? Együtt, egy célért? Vagy harc és verseny? Elismerés iránti vágy, teljesítménykényszer? Esetleg menekülés, elrejtőzés, rettegés?) Annyi minden lehet, miért ne irányíthatnánk figyelmét a szépre és a jóra?! Mennyire tudjuk megtanítani gyermekünket az élet szeretetére, arra, hogy:

– élvezni és értékelni tudja az örömteli dolgokat,

– és okosan, türelmesen, felelősségteljesen tudja vállalni, és megoldani vagy elviselni a nehézségeket. Ne roppanjon bele, ha valami nehéz. Mennyire eredményesen tudjuk megtanítani gyermekünknek a stressz kezelését? Mert nem önmagában a stressz az, ami megbetegít és tönkretesz, hanem amit mi teszünk vele, ahogyan kezeljük, illetve nem kezeljük az élettel természetesen együtt járó stresszt.

Miért kell elkezdeni mindezt már ennek a gyönyörű kilenc hónapnak a legelején? Mert itt kezdődik az Ő élete, és a MI kapcsolatunk. Amikor a baba megszületik, csak ugyanazt a kapcsolatot tudjuk folytatni vele, amit már 9 hónapja építgetünk, nem kezdhetjük újra, az alapokat már leraktuk, erre építkezhetünk tovább.

A kapcsolat lehetséges formái – amire magzatunk vágyik

Rajtunk múlik, hogy amikor világra jön a kisbabánk, akkor már egy 9 hónapos mély és érzelem-gazdag együtt-lét van elraktározva mindkettőnk lelkében, vagy csak megadással cipeltük mindeddig ismeretlen kis terhünket. Ugyanaz az emberke lesz a karunkban, aki eddig a testünkben élt, ugyanaz a kapcsolat fog folytatódni, onnan, ahol a méhen belüli életben tartott.

Az anya pozitív hozzáállása a várandóssághoz és a magzatával való szeretetteljes kapcsolata olyan fejlődési előnyt jelent a gyermeknek, ami az élet későbbi szakaszában már nem pótolható!

Íme néhány ötlet, hogyan szerethetjük pocakunk rejtőzködő kis lakóját:

1, Beszélgetés a babával

Akár hangosan, akár belső hangon beszélünk magzatunkhoz, a pici szívfrekvencia-változással reagál. Tudja, hogy most rá figyelünk, érzi a felé áramló szeretetet. Fontos, hogy hogyan beszélünk vele, de még fontosabb, hogy mit érzünk közben. A babák és a gyerekek sokkal jobban észlelik az érzéseinket, mint a mondanivalónkat. Ha a kettő ellentétes, akkor az érzelmeknek hisznek!

2, Gondolat

Nemcsak a beszédre reagál a baba szívfrekvencia-változással, hanem arra is, ha csak gondolunk rá. „Szépen gondolj rám!”

3, Stressz-oldás és relaxáció

Amikor az anya stressz-hatás alá kerül, stressz-hormonok árasztják el a szervezetét, ami a placentán keresztül a baba vérkeringésébe is bekerül. Ezért az anyát érő stressz, vagy az anya személyiségéből eredő stressz a baba fejlődését jelentősen módosíthatja. Kutatások szerint a méhen belüli fokozott stressz hatására a gyermekek szorongóak, konfliktuskerülők és visszahúzódóak lettek, és ezt a hátrányt élethosszig magukkal hordozták.

Relaxációra és stressz-oldásra számos módszer létezik, ki-ki megtalálhatja a számára legalkalmasabbat. Fontos, hogy legalább esténként valamilyen módon le tudjuk tenni a nap terhét és feszültségeinket. Már nem „csak” magad miatt fontos. Érdeklődj és bátran kérj segítséget!

Nagyon jól alkalmazható módszer mind az anyai, mind a magzati stressz oldására a kineziológia. Fájdalommentes és gyengéd, múltbéli (akár generációkban gyökerező) sebeket gyógyíthatunk be a segítségével, és ellenállóvá tehetjük magunkat (és gyermekünket) a stressz káros hatásaival szemben. A magzat által átélt stressz is kezelhető kineziológiai oldással az anyán keresztül. Erre különösen nagy szükség van akkor, ha a fogantatást közvetlenül megelőzően vagy a terhesség során válságos élethelyzetbe kerül a család (pl. haláleset, baleset, betegség, súlyos konfliktus, stb.). Ezek a korai traumatikus élmények az élet későbbi szakaszában is  hatással bírnak és okozhatnak nehézségeket, akár anélkül, hogy bármit is tudnánk magáról az eseményről. Az átélt és tudat alatt elraktározott érzelmi stresszeket  kineziológiai kezeléssel feloldva megszűnik a trauma jelenre és jövőre gyakorolt negatív, gátló hatása.  

4, Ima és meditáció

Ez egy külön téma. Aki ismeri és alkalmazza, csodálatos és életre szóló ajándékot ad át gyermekének.

5, Zenehallgatás a babával

Akár a relaxáció egyik gyakorlata lehet. Érdekes, hogy vannak babák, akik anyukájuk zenei ízlését a várandósság alatt teljesen átformálják. Ha kicsit odafigyelünk, érezni fogjuk, hogy milyen zenét szeret a magzatunk, mitől érzi jól magát. Ezzel később, a születése után is örömet tudunk neki szerezni, kedvenc pocakkori zenéjére kisbabaként is felfigyel és megnyugszik tőle.

6, Simogatás

Pocakon keresztül vagy akár gondolatban, „lelki kezünk” simogatásával.

7. Felkészülés a szülésre és a születésre

A várandósság utolsó hónapja különösen fontos, és saját tapasztalataimra emlékezve, nagyon megindító. Lassan és türelmesen el kell kezdeni készülődni az elválásra és az újfajta találkozásra. Furcsa, mert búcsúzkodni is kell, holott most fogunk csak igazán találkozni. Ahhoz, hogy el tudjuk engedni egymást, hogy kettővé tudjunk válni, el kell búcsúzni egymástól, és ettől az egység-léttől. Sokkal könnyebb szülni és megszületni, ha el tudjuk engedni egymást. „Elengedlek, menj” sóhajthatom a kilégzésnél minden sejtemmel, – „Várlak szeretettel” hívhatom őt teljes lényemmel a másik oldalon a belégzésnél.

Nagyon fontos, hogy a magzattal is megbeszéljem, megértessem-megéreztessem, hogy mi fog történni velünk. Hogy mit fog érezni, miért lesz egyre szűkebb számára a hely, miért válik a méh, az ő szerető otthona egyszeriben egy őt látszólag kiszorító, ellenséges hellyé, és miért van erre szükség, mi lesz az eredménye ennek a hatalmas átalakulásnak, amit anyával együtt át fog élni. Tudnia kell, hogy mi ketten együtt fogunk születni, segíteni fogom őt testemmel és lelkemmel, és bár lehet fájdalmas, mindez mégis természetes és csodálatos dolog, melynek a végén végre a karomba ölelem őt.

Mindezek ötletek és lehetőségek. Egy kapcsolat persze sokkal több ennél. Megtölthetjük Lélekkel és Szeretettel.

Horváth Éva, Kineziológia oktató (Szakértők)

Leave a Reply