Gyermekágyas segítők képzése Mesőnél

Amikor először hallottam erről a képzésről, rögtön azt éreztem, hogy ott a helyem. Megmagyarázhatatlan és most, hogy már ott jártam Mesőnél, most is csak sejtem az okokat.  De nagyon jól tettem, hogy elmentem, átéltem, megtapasztaltam.

A két nap élményeit nehéz leírnom, mert ez a képzés több, mint amit a felszínen, a világunkban kapunk tőle, Mesőtől. A képzés során belecsöppenünk egy otthonba – Meső ugyanis az otthonába hív meg erre a két napra -, és ez az otthon tele van szeretettel, női energiákkal, az “együtt többek vagyunk” érzéssel.

A képzés során Meső a világunkban olyan ismereteket ad át, melyek kerek egésszé tesznek minket segítőként, anyaként, nagymamakét, nőként egy baba mellett, akár a saját családunkban, akár más családjában.

A valóságban azonban több szálon futunk ezalatt a két nap alatt, és ez köszönhető Mesőnek, az otthonnak, a képzés során keletkező női körnek. Mert a mélyben bizony feldolgozzuk a saját várandóssági, szülési és szülés utáni élményeinket, fájdalmainkat és örömeinket. És feldolgozzuk a saját születésünk mélyben megbújó élményét is. Mindkettőt feldolgoztam már korábban, de újabb rétegek kerültek felszínre, újabb rétegek gyógyultak és újabb megbocsátások születtek. Mindeközben újra átéltem az örömöket, a szépségeket, azokat a csodás pillanatokat, melyek megadatnak egy várandósnak, egy anyának, egy családnak. 

Köszönöm Meső! Hála érte!

Minden nőnek szeretettel ajánlom a képzést!

Meső saját szavai a képzésről (részletek):

A segítő nem azért van, okoskodjon, hanem azért, hogy láthatatlan angyalként segítse a folyamatokat, melyek egyáltalán nem tervezhetőek és előre kiszámíthatóak. A segítő nem azért van ott, hogy babázzon, hanem azért, hogy az édesanya vállásról levegye a terheket és a lelkének pedig folyamatos megerősítést adhasson ebben az érzékeny időszakban.

Ajánlom ezt a húsz órás műhelymunkát:

– olyan családsegítőknek, védőnőknek, bébiszittereknek, szociális munkásoknak, akiknek képzettségük és gyakorlatuk van a kisbabás családok segítésében, de szeretnék tudásukat felfrissíteni, és/vagy korszerűsíteni,

– friss nagymamáknak, családtagoknak, barátnőknek, akik szeretnék megtudni, hogy mi számít ilyenkor valóságos segítségnek,

– dúláknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni,

– háztartási segítőknek, akik szeretnének specializálódni.

További részleteket megtalálod az alábbi linkeken.

Facebook linkek:

Meső oldala:

https://www.facebook.com/zsuzsannameso.kobza

Gyermekágyas segítők képzése

https://www.facebook.com/events/158715859423124/

Vélemény, hozzászólás?