Mi a fontos? 2.
Katinak, szeretettel!
2. Az igazi életcélod felé kell haladnod!
A gyerektelenség csak tünet! A kudarcok okát nem itt kell keresni!
Azért kapjuk a pofonokat, mert nem az igazi életcélunk felé haladunk! Tünetként ez azért jelentkezik a gyerekvárással kapcsolatban, mert a hagyományosan folyó életünkben ez az új cél, ami felé ki akarunk törni, így ebben kapjuk az akadályokat.
Pedig a pofonok nem a gyerekvállalásra vonatkoznak, hanem mi magunkra kapjuk válaszként. A saját életünkre, az elnyomott vágyainkra és céljainkra! A gyerektelenség, mint tünet figyelmeztet minket arra, hogy valami nincs rendben, valamit változtatnunk kell.
2011. szeptember 30-án folytatódik a Hívogató – Beszélgetős Klub a Gyereket akarok program keretében!
A Hívogató – Beszélgetős Klub résztvevőiben egy a közös: mindegyikünk gyereket akar! Ki az elsőt tervezgeti, ki a másodikat, ki a harmadikat, negyediket. Lehet, hogy még csak most fontolgatod, hogy babát szeretnél. Az is lehet, hogy már túl a tervezésen, nagyon várjátok a megérkezését. Mindegy, hogy egy hónapja, vagy egy éve, esetleg hosszú ideje tervezed és várod: a baba iránti vágyakozás bennünk közös!
Kívánjuk, hogy ezen időszak ne csupán a várakozás és vágyakozás, hanem a fejlődés időszaka legyen! Hívunk közénk, ha tudatosan szeretnéd várni a babádat, ha optimális testi és lelki feltételeket szeretnél teremteni a megérkezéséhez és fejlődéséhez, esetleg előtted áll még néhány kihívás.
A klub témája a Saját születésélményünk feldolgozása. Bemutatjuk a témához meghívott szakértőinket, Betlejné Szurdusz Erika dúlát és Takács-Pap Nóra védőnőt (Pomáz). A Klubon megtekintünk egy kisfilmet, majd kötetlen beszélgetés keretében feltárjuk a saját születésünk pozitív és negatív élményeit. Szakértőink segítségével beszélgetünk arról is, hogy ennek milyen kihatása lehet saját várandóságunkra, szülésünkre.
Klubfoglalkozások tematikája
| Időpont | Téma |
| 2011. szeptember 30. péntek 18:00-20:00 | Saját születésélményünk feldolgozása |
| 2011. október 28. péntek 18:00-20:00 | Lisztérzékenység és meddőség* |
| 2011. november 25. péntek 18:00-20:00 | Párkapcsolat és gyerekvállalás* |
| 2011. december 9. péntek 18:00-20:00 | További várható Klub témák*: IVIG program, Lombik program, Férfi kör |
*Tervezett téma, mely a klub résztvevőinek igényei és a szakértők rendelkezésre állásának függvényében változhat.
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!


Mi a fontos? 1.
Miután kikristályosodott a célom, hogy ezt a honlapot és programot szeretném létrehozni, rögtön elkezdtem gyűjteni a gondolatokat arról, hogy mit is tartok fontosnak, amit mindenképpen szeretnék ezen a honlapon keresztül átadni.
A sok éves várakozás, a fogantatás és babavárás nehézségei után lenyugodva, két fontos dolog összegződött bennem. Ezek nem testi dolgok, nem egy hasznos vitamin, amit reggelente bekap az ember, nem a peteérést elősegítő módszer, mégis utólag visszatekintve, a két leglényegesebb elem a gyerekvárás felé vezető utamon.
1. Ne legyenek elvárásaid a születendő gyerekeddel kapcsolatosan!
Sokaknak azonnal összejön a gyerek. Akkor nekünk miért nem?
Ezek a gyerekek, akik még váratnak magukra, nagyon érzékenyek. Érzékenyek minden apró rezdülésre a környezetükben. Rengeteg odafigyelésre, figyelemre van szükségük, ami CSAK RÁJUK irányul. Amíg nem tudjuk, vagy nem akarjuk ezt megadni nekik, addig váratnak magukra!
Sok mindent el kell engedni, sok mindent át kell priorizálni az életünkben ahhoz, hogy ezek a gyerekek érezzék, most már készen állunk rájuk, igazán várjuk a megérkezésüket!
Évekkel ezelőtt, amikor a harmadik vetélésemen is túl voltam és minden olyan orvos, akivel akkoriban kapcsolatom volt tanácstalanul állt a dolog előtt, elveszítettem a talajt a lábam alatt.
Eszelősen kutattam minden olyan információ után, amely irányt mutathat. Így találtam rá az egyik brit egyetem honlapján egy tanulmányra, amelyben egy kifejezetten habituális vetélőkkel foglalkozó magyar nőgyógyász neve szerepelt. Utóbb beigazolódott, megtaláltam a megfelelő orvost.
Segítek, hogy Te megtakarítsd a kereséssel „elvesztegetett” heteket, hónapokat.
A habituális vetélés okainak kivizsgálására és kezelésére szerveződött orvos csoport vezetője:
- Prof. dr. Petrányi Győző
- Országos Haematológiai Intézet
- Bp. XI. Diószegi út. 64.
- Tel.: 061-372-4300
Petrányi professzor igazi elhivatott orvos, akihez már első lépésként is érdemes fordulni. Minden érintett házaspárral személyesen elbeszélget és javaslatot tesz a továbbiakra.
Kis hazánkban elsősorban Budapesten van lehetőség valamennyi szükséges vizsgálat elvégzésére, azonban több vidéki szülész-nőgyógyász szakorvos is beavatott, akik bizonyos vizsgálatokat vidéki egészségügyi intézményekben is el tudnak végezni, illetve a Budapesten végezett vizsgálatokhoz tudják továbbítani a levett vérmintákat. Ha pedig az alloimmun háttér beigazolódott, az IVIG kezelésre is megfelelő körülmények tudnak biztosítani.
Az alábbi városokban van ilyen szülés-nőgyógyász szakorvos:
- Pécs
- Szombathely
- Debrecen
Nevet és elérhetőséget a regisztrált felhasználóknak e-mailben tudunk küldeni (Kapcsolat).
Előzmények: IVIG program – alloimmun eredetű habituális vetélések kezelése I., Alloimmun betegség – a habituális vetélések egyik okozója, IVIG program – alloimmun eredetű habituális vetélések kezelése II., Trombocita-kezelés – alloimmun eredetű habituális vetélések kezelése III.
K.E.
2011. szeptember 30-án folytatódik a Hívogató – Beszélgetős Klub!
Klubfoglalkozások tematikája
| Időpont | Téma |
| 2011. szeptember 30. péntek 18:00-20:00 | Saját születésélményünk feldolgozása* |
| 2011. október 28. péntek 18:00-20:00 | Lisztérzékenység és meddőség* |
| 2011. november 25. péntek 18:00-20:00 | Párkapcsolat és gyerekvállalás* |
| 2011. december 9. péntek 18:00-20:00 | További várható Klub témák*: IVIG program, Lombik program, Férfi kör |
*Tervezett téma, mely a klub résztvevőinek igényei és a szakértők rendelkezésre állásának függvényében változhat.
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!

Június 10-én Hívogató-Beszélgetős Klub!
2011. Június 10-én Hívogató – Beszélgetős Klub!
A Hívogató – Beszélgetős Klub résztvevőiben egy a közös: mindegyikünk gyereket akar! Ki az elsőt tervezgeti, ki a másodikat, ki a harmadikat, negyediket. Lehet, hogy még csak most fontolgatod, hogy babát szeretnél. Az is lehet, hogy már túl a tervezésen, nagyon várjátok a megérkezését. Mindegy, hogy egy hónapja, vagy egy éve, esetleg hosszú ideje tervezed és várod: a baba iránti vágyakozás bennünk közös!
Kívánjuk, hogy ezen időszak ne csupán a várakozás és vágyakozás, hanem a fejlődés időszaka legyen! Hívunk közénk, ha tudatosan szeretnéd várni a babádat, ha optimális testi és lelki feltételeket szeretnél teremteni a megérkezéséhez és fejlődéséhez, esetleg előtted áll még néhány kihívás.
A klub témája az Életmód és fogantatás. Bemutatjuk a témához meghívott szakértőinket, Horváth Évi kineziológust és Dr. Vetési Ágnes háziorvost (Szentendre). A témához kapcsolódóan kitöltünk egy Általános életvitel és egészség tesztet, ami alapján beszélgetünk a babavárás optimális hátteréről, a babavárásra való testi és lelki felkészülésről, az életmódunkból adódó veszélyekről.
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
Klubfoglalkozások tematikája
| Időpont | Téma |
| 2011. június 10. Péntek 18:00-20:00 | Életmód és fogantatás |
| Nyári szünet | |
| 2011. szeptember 30. péntek 18:00-20:00 | Saját születésélményünk feldolgozása* |
| 2011. október 28. péntek 18:00-20:00 | Lisztérzékenység és meddőség* |
| 2011. november 25. péntek 18:00-20:00 | Párkapcsolat és gyerekvállalás* |
| 2011. december 9. péntek 18:00-20:00 | További várható Klub témák*: IVIG program, Lombik program, Férfi kör |
*Tervezett téma, mely a klub résztvevőinek igényei és a szakértők rendelkezésre állásának függvényében változhat.
A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!

Aviva kurzus indul!
A Gyereket akarok! program keretén belül AVIVA KURZUS indul nőknek!
-
2011. Június 11-én (szombat) 8:00-12:00
-
az Almafa Gyerekházban, Pomázon
Kinek ajánljuk az Aviva tornát? A torna áldásos hatása a nő életében oly sok szerepet támogat:
- - szabályozza a ciklust,
- - elősegíti a fogantatást,
- - felkészít a várandósságra és a szülésre,
- - megerősít és helyreállít a szülés után,
- - támogat a termékeny időszak lecsengésekor, enyhíti a változó kor tüneteit,
- - gyógyító hatású mióma, polip és ciszta esetén,
- - speciális meddőségi problémák esetén (hormon probléma, PCOS, endometriózis) helyreállítja a szervezet fogamzóképességét.
Az Aviva tornáról további részleteket az www.avivamodszer.hu oldalon találsz. A kurzust Fekete Veronika Aviva módszer oktató tartja.
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
A kurzuson való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!
Májusban is Hívogató-Beszélgetős Klub!
2011. Május 13-án újra Hívogató – Beszélgetős Klub!
A Hívogató – Beszélgetős Klub résztvevőiben egy a közös: mindegyikünk gyereket akar! Ki az elsőt tervezgeti, ki a másodikat, ki a harmadikat, negyediket. Lehet, hogy még csak most fontolgatod, hogy babát szeretnél. Az is lehet, hogy már túl a tervezésen, nagyon várjátok a megérkezését. Mindegy, hogy egy hónapja, vagy egy éve, esetleg hosszú ideje tervezed és várod: a baba iránti vágyakozás bennünk közös!
Kívánjuk, hogy ezen időszak ne csupán a várakozás és vágyakozás, hanem a fejlődés időszaka legyen! Hívunk közénk, ha tudatosan szeretnéd várni a babádat, ha optimális testi és lelki feltételeket szeretnél teremteni a megérkezéséhez és fejlődéséhez, esetleg előtted áll még néhány kihívás.
A harmadik klub témája a Tudatos babavárás. Bemutatjuk a témához meghívott szakértőinket: Betlejné Szurdusz Erika dúlát és Takács-Pap Nóra védőnőt (Pomáz). Beszélgetünk a babavárásra való tudatos testi és lelki felkészülésről, a “nem terhes” várandósságról, a szülésre való felkészülésről és a gyöngéd szülésről. Miben segíthet egy dúla? Mi a szülésznő és dúla közötti különbség? Milyen kérdésekkel fordulhatsz a védőnőhöz? Ezekről beszélgetünk, ezekre kapunk választ szakértőinktől.
Ide hívunk! Várunk sok szeretettel!
Klubfoglalkozások tematikája
| Időpont | Téma |
| 2011. május 13. Péntek 18:00-20:00 | Tudatos babavárás |
| 2011. június 10. Péntek 18:00-20:00 | Orvosok az egészséges fogantatásért* |
| Szeptembertől várható Klub témák*: Lombik program, Párkapcsolat és gyerekvállalás, Férfi kör | |
*Tervezett téma, mely a klub résztvevőinek igényei és a szakértők rendelkezésre állásának függvényében változhat.
A Klubon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!
Céltudatos és lendületes, fiatal, egy gyermekes anyuka, Lu fordult hozzám a napokban, azzal a céllal, hogy felkészüljön a következő terhességére, második gyermekére.
Testi szinten ekcéma és a hormonháztartás zavarai okoznak gondot számára. Az alacsony progeszteronszint első gyermekénél is probléma volt, akinek fogantatása előtt évekig küzdött különböző nőgyógyászati betegségekkel. (Progeszteron: női nemi hormon, a méhfalat felkészíti a megtermékenyített petesejt befogadására)
Lelki szinten első gyermeke (3 éves) elengedését éli meg nehezen, valamint arra vágyik, hogy kiegyensúlyozott családi viszonyok, belső harmónia támogassa a háttérből a babavárás időszakát.
A tesztelés eredményeként kiderült, hogy első lépésként sem a testi tünetekkel, sem a családi harmóniával nem kell foglalkoznunk. Ami most rendezésre vár, az kizárólag önmaga.
„Azt kérdezed tőlem, hogyan vártalak?”
avagy
A stressz hatása a fogamzásra és a magzatra a kineziológus szemével
Amikor egy pár elhatározza, hogy gyermeket vállal, hirtelen rengeteg jó tanáccsal találja szembe magát, amely arra vonatkozik, hogy mit kell tennie/ennie az anyának ahhoz, hogy a teste felkészülten fogadja a babát, és optimális viszonyokat teremtsen a magzat fejlődéséhez. Örömre és elismerésre ad okot, hogy a legtöbb kismama tisztában van ezekkel az „előírásokkal” és figyelembe is veszi őket, tudja, hogy már ekkor el kell kezdeni gyermeke egészségének védelmét.
De vajon felkészítjük-e ugyanígy a lelkünket is erre az életre szóló feladatra és ajándékra, amit a gyermekvállalás jelent? Magzatunk együtt rezdül velünk 9 hónapon át – mindent észlel és elraktároz, ami velünk, bennünk történik, akár a testünkben, akár a lelkünkben. A fogantatás pillanatától tudatos, érző emberi lény. Meghatározó számára, hogy milyen érzésekkel, lelkiállapotban várják őt szülei. Alapvetően ekkor alapozzuk meg az önbizalmát, lelki stabilitását. Ekkor szerzi első benyomásait az életről.
Magzatkori tapasztalatok hatása életünkre
Nem is gondolnánk, hogy mindennapi szorongásaink, félelmeink tekintetében a magzatkori tapasztalatoknak milyen hatalmas szerepük van. Mivel a baba az anya keringési rendszeréhez tartozik, azonnal észleli az anyai vér kémiai összetételének megváltozását, amikor az anya stresszhatás alá kerül. Mindannyian tapasztaljuk magunkon érzelmeink fizikai hatását – a magzat ugyanígy érzi fizikailag is az anya érzelmeinek hatását. Tudja, átérzi, átéli, amit az anyukája átél. Megjegyzi és megőrzi ezeket a tapasztalatokat agysejtjeiben, idegrendszerében, hiszen ezek a terhesség alatt formálódnak.
Hozzászólások