Gyermektelenség (meddőség) kategóriaarchívum

Babalélek simogatás – válaszok

F.Lilla (31) nem érti mi történik vele. Párjával szeretik egymást, egészségesek, mindenük megadatott ahhoz, hogy boldog családi életet élhessenek. Már csak a gyerek hiányzik az életükből. 

Lilla babalélek simogatásban kéri a segítségemet, reméli hogy válaszokat kap végre. Kérésére csak én meditálok, ő nem vonódik be. Meditációs élményeimet így utólag osztom meg vele.

Nem “látok” Lillán problémát, nem érzékelek sem betegséget, sem egyéb jelet, ami gyógyítást kér. Szeretet és béke van körülötte, semmi jele a sötétségnek.

Babalélek simogatás – válaszok bővebben…

Vetélés láthatatlan sebeinek gyógyítása

Erika (38) babalélek simogatásra érkezett hozzám. Párjával már régóta várják a gyermekük megérkezését, és nem értik, miért várat még magára. Sem neki, sem a párjának nincsen egészségügyi problémája, így semmi nem indokolja a gyermekáldás késését.

Elmesélem Erikának, hogyan fogunk együtt meditálni. Először hitünk szerint kapcsolódunk, segítséget kérünk: vezetést és egyértelműen értelmezhető jeleket, válaszokat. Majd egymás mellett fekszünk a jógaszőnyegen, Erika a bal oldalamon. Bármikor megérintheti karomat a meditáció során, ha jelezni szeretne nekem, vagy mondani szeretne valamit. 

Belehelyezkedünk a meditációba. Én meditálok, és őt bevonom a meditációmba. Megkapom az engedélyét. Mivel minden az én testemben történik, én látom a képeket, én hallom a hangokat, én érzem az energiákat. Mindent elmesélek neki, ami történik bennem, velünk. Így lehet ő is részese. 

Már egymás mellett ülünk a tábortűz mellett. Itt egy kicsit megpihenünk és várunk. Várunk, mert itt tudjuk meg, hogy mehetünk-e tovább a méhem felé, ahol a méhmeditáció során találkozunk a babák lelkével és választ kapunk a kérdéseire. Várunk, de nem megyünk tovább, mert jelzést kapunk, hogy itt van még dolgunk.

Vetélés láthatatlan sebeinek gyógyítása bővebben…

Öröm csalogatás

Fodor Ákos: Jelentés időm járásáról

“Én derülátó vagyok, mert borút nézni már nem érek rá.”

Ma úgy döntök, hogy nem pazarlom tovább az időmet a fájdalomra és a szenvedésre. Az örömöt választom. Megtanulom a fájdalmamból és szenvedésemből, amire tanítani akar, könnyedén, örömtelien.

“Ne vesztegesd hát el ezeket a lehetőségeket – nem azért, mintha nem térnének vissza újból és újból, hanem mert semmi szükség arra, hogy késleltesd az örömöt.”

A csodák tanítása

Két irányba vezet a tisztulásom útja. Az egyik a egóm félelmein, fájdalmain keresztül visz. Szenvedésteli út, fájdalmakat élek át, minden nap egy újabb felismerést hoz, mely egóm sötétségét leplezi le. A végeredmény azonban a megtisztulás, a megszabadulás. Már régóta beleragadtam az egóm világába, ezért a tisztulás sem következhetett be egyik napról a másikra.

Ugyanakkor a másik út a kapcsolódás által a fény felé, az örömteli élethez vezet. Megtapasztalhatom a valóságot, az igazi világomat, a békémet, a szeretetet, MAGamat. Tisztulhatok, fejlődhetek, örömben, könnyedén.

A 2022-es év az öröm éve! Már választhatunk, hogy ne a fájdalmainkból és szenvedésünkből tanuljunk. Választhatjuk, hogy örömből tanuljunk. A kapcsolódás, a belső MAGunk által, hitünk erejével dönthetünk úgy, hogy az örömteli tanulást választjuk.

Öröm csalogatás bővebben…

Babalélek simogatás

Bizonyára természetes számodra, hogy egy megszületett babához beszélsz, simogatod, kedveskedsz neki. Akár a te saját gyermeked, akár más valaki gyermeke. Beszélgetünk az egészen pici babával, pedig ő még nem tud válaszolni nekünk.

Az is természetes, hogy amikor valaki a gyermekét várja, a méhében növekedő gyermekével beszélget, énekel neki, simogatja a hasán keresztül. Vagy csak szeretetteli gondolatokat küld neki. Ha testvére is van már, a testvérek mindig szívesen simogatják, énekelnek neki, világítják zsemblámpával és különböző rafinált eszközökkel tesztelik a bent lakót. 

És azt el tudod-e képzelni, hogy már akkor beszélj a babáddal, amikor még meg sem fogant? Amikor még nem döntött úgy, hogy megérkezik a méhedbe és leszületik hozzád a földi életet megtapasztalni?

Babalélek simogatás bővebben…

Nőiség és nőiesség – MOST

A Nőiség műhelyek egy varázslatos világba repítenek el minket.

Minden csak azon múlik, hogy mennyire vagy őszinte magaddal és magadhoz. A kimondott szavakkal dolgozunk, a mondataiddal. És a mondataidon keresztül az álmaiddal, emlékeiddel, hiedelmeiddel: a KÉPZELETeddel. A varázsvilágban megláthatjuk végre, hogy mit KÉPzeltél el az életedről és miért lett ilyen. A MOSTtal dolgozunk, mert a KÉPzeleted ezt a MOSTot alkotta meg számodra. Tetszik ez a világ vagy inkább felébrednél? Másik világot álmodnál magadnak? MOST megtesszük, együtt, mert ez a varázsvilág lehetővé teszi a felismeréseket és az új megálmodását. Egy új KÉPzelet lesz az új VALÓSÁGod. 

Semmit sem érek el, ha meggyógyítalak. De mindent elérek, ha meggyógyítod magad.

MOST megteszek valamit magamért! Ölellek!

Saját műhelyemről itt olvashatsz: http://www.gyereket-akarok.hu/muhely/

Áldás kísérje minden léptedet!

További gyógyító lehetőségeket itt találsz:

Nőiség és nőiesség – MOST bővebben…

Gyermekágyas segítők képzése Mesőnél

Amikor először hallottam erről a képzésről, rögtön azt éreztem, hogy ott a helyem. Megmagyarázhatatlan és most, hogy már ott jártam Mesőnél, most is csak sejtem az okokat.  De nagyon jól tettem, hogy elmentem, átéltem, megtapasztaltam.

A két nap élményeit nehéz leírnom, mert ez a képzés több, mint amit a felszínen, a világunkban kapunk tőle, Mesőtől. A képzés során belecsöppenünk egy otthonba – Meső ugyanis az otthonába hív meg erre a két napra -, és ez az otthon tele van szeretettel, női energiákkal, az “együtt többek vagyunk” érzéssel.

A képzés során Meső a világunkban olyan ismereteket ad át, melyek kerek egésszé tesznek minket segítőként, anyaként, nagymamakét, nőként egy baba mellett, akár a saját családunkban, akár más családjában.

A valóságban azonban több szálon futunk ezalatt a két nap alatt, és ez köszönhető Mesőnek, az otthonnak, a képzés során keletkező női körnek. Mert a mélyben bizony feldolgozzuk a saját várandóssági, szülési és szülés utáni élményeinket, fájdalmainkat és örömeinket. És feldolgozzuk a saját születésünk mélyben megbújó élményét is. Mindkettőt feldolgoztam már korábban, de újabb rétegek kerültek felszínre, újabb rétegek gyógyultak és újabb megbocsátások születtek. Mindeközben újra átéltem az örömöket, a szépségeket, azokat a csodás pillanatokat, melyek megadatnak egy várandósnak, egy anyának, egy családnak. 

Köszönöm Meső! Hála érte!

Minden nőnek szeretettel ajánlom a képzést!

Gyermekágyas segítők képzése Mesőnél bővebben…

Méhgyógyítás – Miért fontos minden nőnek?

A méhünk nem csak a gyermekszülés képességét adta meg nekünk. A méhünk a női központunk, a női bölcsességünk és teremtő erőnk bölcsője. A méhünkre való odafigyelés nem csak akkor időszerű, amikor gyermeket szeretnénk, hanem a nőiségünkhöz kapcsolódva egész életünkben oda kell figyelnünk rá és hallgatnunk kell rá.

A méhünk segít nekünk. És ha nem figyelünk magunkra (és rá) kellőképpen, akkor jelez nekünk. Finoman, majd egyre intenzívebben. A méhünkkel való beszélgetés, kapcsolódás, meditáció egy lehetőség, mellyel megőrizhetjük női egészségünket és erőnket, szükség esetén pedig gyógyíthatjuk fizikai és lelki sebeinket, családunk és őseink sebeit.

Számos híres író, természetgyógyász és gyógyító könyvéből gyűjtöttem össze a nőiségre, női erőnkre és méhünk megbecsülésének fontosságára vonatkozó részleteket.

A könyvek szerzői nagyon különböző szemléletűek gyógymódjaikat és módszereiket tekintve, de közös bennük: a saját magunk öngyógyító képességére és belső erőnk felfedezésére hív minket. Válogass a részletek között ízlésed szerint, remélem megleled azt a forrást, ami megerősíti benned a méhedre való odafigyelés és a méhgyógyítás jelentőségét, és elindulsz az önfelfedezés és öngyógyítás utján.

Méhgyógyítás – Miért fontos minden nőnek? bővebben…

MOST megteszek valamit magamért!

“A gondviselés az emberi sorsba nem avatkozik, mert ez a szabadság megsértése lenne, ilyesmit nem tesz. Amit tesz, hogy szüntelenül olyan helyzeteket kínál, amelyek, ha helyesen választunk, fölemelnek, ha ostobák vagyunk, persze maradunk ott, ahol voltunk, vagy még jobban elmerülünk.” (Hamvas Béla)

MOST megteszek valamit magamért! bővebben…

Méhgyógyítás – Önfelfedező és Öngyógyító Műhely 3.

“Mert lehet, hogy ha igazából ANYA lehetnék egyszer, akkor tudnám, hogy még a láthatatlan állapotban, a csíra állapotban, amikor még a lélek csak körülöttem lebeg, és még nem foglalta el a helyét abban a testben, amit én készítek neki, már akkor van közöttünk valamilyen fajta rejtélyes összemozgás, összerezgés, már várom, már tudom ki az, már beszélgetek vele, már szól hozzám, már üzen nekem, már itt van, már NEM TEHETEK MEG AKÁRMIT, mert nem vagyok egyedül.”

Müller Péter

Méhgyógyítás – Önfelfedező és Öngyógyító Műhely 3. bővebben…

BIZTONSÁG ÉS ERŐ – Önfelfedező és öngyógyító műhely 2.

A Biztonság és Erő műhely az előző műhelyre épít (Nőiség és Nőiesség műhely 1. ), ahol már megtapasztaltad a saját KÉPzeletedet és VALÓSÁGodat. Mindazokat az emlékeket, érzéseket, felfedezéseket és gyógyulásokat visszük tovább, amire már ráleltél és magadba építetted. Mert tovább folytatjuk a felfedező utat, biztonságban és megerősödve jutunk el a végcélhoz: saját teremtésünkhöz, saját gyógyulásunkhoz.

Ahogy korábban már megtapasztaltad, mindent Te mondasz ki, Te élsz meg, Te fedezel fel, Te gyógyítasz meg. Ráébredsz arra, hogy ez eddig mind benned volt, és csak vissza kell emlékezned rá.

BIZTONSÁG ÉS ERŐ – Önfelfedező és öngyógyító műhely 2. bővebben…