F.Lilla (31) nem érti mi történik vele. Párjával szeretik egymást, egészségesek, mindenük megadatott ahhoz, hogy boldog családi életet élhessenek. Már csak a gyerek hiányzik az életükből. 

Lilla babalélek simogatásban kéri a segítségemet, reméli hogy válaszokat kap végre. Kérésére csak én meditálok, ő nem vonódik be. Meditációs élményeimet így utólag osztom meg vele.

Nem “látok” Lillán problémát, nem érzékelek sem betegséget, sem egyéb jelet, ami gyógyítást kér. Szeretet és béke van körülötte, semmi jele a sötétségnek.

A meditáció tábortűz állomásánál nem kell sokat időznöm, nincs jele gyógyítandó sebnek, mehetek tovább. Méhmeditációban engedélyt kapok a méhembe lépésre. A szokásos kép fogad: körülöttem rohangáló gyerekek, akik boldogan játszanak a napfényben. Megszokták már jelenlétemet, érkezésem nem szakítja meg vidám játékukat. Leülök és kíváncsian várok, hogy valaki jön-e felém, kér-e gyógyítást.

Várok, de nem történik semmi. Felállok és elkiabálom magam:

– F.Lilla babalelke itt van?

Futva érkezik egy gyönyörű gyermek, fehér ruhájában. Beszélgetni kezdünk:

– Téged már nagyon vár az anyukád odalent. Miért nem mész le hozzá?

– Mert itt jól érzem magam.

– De hát ő ott lent vár rád.

– De nekem itt nagyon jó, és ezt nem akarom itthagyni. 

– És azt tudod, hogy ő odalent nagyon-nagyon vár és nagyon szomorú, amiért nem mész le hozzá?

– Nem, ezt nem tudtam. 

– Pedig nagyon vár rád. 

Láttam rajta, hogy elgondolkozik magában, maradna is, meg nem is.

– Ha lemész anyukádhoz, akkor ígérem, hogy hozzám is átjöhetsz majd játszani, jó?

Elmosolyodik, majd elfut a többiekhez játszani. 

Kívácsian várlak kicsi lélek!

Meg kell hogy mondjam, ez nem egy mindennapi történet. Minden történet más és más, teljesen különböző gyógyítást kíván az egyik babalélek, mint a másik. Minden történet meglep, de ez különösen a szívembe lopta magát.

Csupán egy a közös a történetekben, hogy a mi földi időnk telik, amíg várunk rájuk, hogy eldöntsék: leszületnek hozzánk.

Ölellek!

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (részlet)

– Jó napot! – mondta a kis herceg. 

– Jó napot! – mondta a váltóőr. 

     – Mit csinálsz te itt? – kérdezte a kis herceg. 

     – Rostálom az utasokat, ezresével – mondta a váltóőr. – Hol jobbra küldöm a vonatokat, amik viszik őket, hol meg balra. 

     És egy kivilágított gyorsvonat rázkódtatta meg mennydörgő robajjal a váltóházat. 

     – De sürgős nekik – mondta a kis herceg. – Mit keresnek? 

     – Azt maga a mozdonyvezető se tudja – mondta a váltóőr. 

     Ellenkező irányból eldübörgött egy másik kivilágított gyorsvonat. 

     – Máris visszajöttek? – kérdezte a kis herceg. 

     – Ezek nem ugyanazok – mondta a váltóőr. – Ez egy ellenvonat. 

     – Nem érezték jól magukat ott, ahol voltak? 

     – Az ember sosem érzi jól magát ott, ahol éppen van – mondta a váltóőr. 

     Földübörgött egy harmadik kivilágított gyorsvonat. 

     – Ezek az első vonatnak az utasait üldözik? – kérdezte a kis herceg. 

     – Egyáltalán nem üldöznek semmit – mondta a váltóőr. – Alusznak odabent vagy ásítoznak. Csak a gyerekek nyomják az orrukat az ablaküveghez. 

     – Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek – mondta a kis herceg. – Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak… 

     – Könnyű nekik – mondta a váltóőr.