IVIG program – alloimmun eredetű habituális vetélések kezelése II.

Igazolt terhesség esetén, amikor a magzati szívhang ultrahangos vizsgálattal már érzékelhető, az anya kórházi körülmények között infúzióban kapja meg az immunglobulint, amely emberi fehérjékből előállított készítmény. A kezelést háromhetenként ismétlik meg. Minden egyes kezelést követ egy laborvizsgálat, amely figyeli a kezelésre adott immunválaszt. Az ún. FCR – blokkolófaktor szintje mutatja a kezelés eredményességét, illetve kiindulási alapul szolgál a következő infúziós kezelés dózisának meghatározására, amelyet alapból a testsúly alapján határoznak meg.

A kezelést általában a terhesség 24. hetéig ismétlik, kivéve, ha a laborvizsgálatok azt mutatják, hogy az FCR blokkolófaktor korábban eléri a kívánt szintet. Ezt követően a további kezelés nem indokolt.

Ez elég egyszerűnek tűnik, nem?

Az infúzió azonban hozzávetőlegesen 4-6 óra alatt folyik le, miközben korlátozott mozgási, étkezési lehetőség van, mivel feküdni kell. Magam az egyik klinika szülőszobáján kaptam meg a kezelés, összesen 6 alkalommal. Ezalatt számtalan szülést aszisztáltam végig, úgyhogy külön felkészítést a várható nehézségekről, illetve a szülés lefolyásáról már nem kellett kapnom. Ellenben minden alkalommal megkönnyeztem egy új emberke világra jövetelét és együtt izgultam a kismamákkal és kispapákkal. Mondhatom életre szóló élmény volt!

A kezelést követő héten végzett laborvizsgálatra és annak eredményére várakozás, különösen az első egy-két kezelést követően elviselhetetlenül hosszú. Úgy érzed, mintha egy külső, náladnál sokkal hatalmasabb erőnek lennél kiszolgáltatva, amely dönt további sorsodról. …és közben csak vánszorognak a percek, órák, napok.

Ha akkor birtokában lettem volna a mai tudásomnak és tapasztalataimnak, a félelemmel és aggódással vegyes óvatos reménykedés helyett minden nap azzal a biztos tudattal hajtottam volna álomra a fejemet, hogy minden és mindenki azon dolgozik, hogy a célomat elérhessem. Ugyanakkor nap mint nap elképzeltem volna, amint az infúzióval bejuttatott anyag működésbe hozza a szervezetemet, amely védőburkot képez a boldogan és békésen fejlődő pocaklakó köré.

Folytatás: IVIG program – alloimmun eredetű habituális vetélések kezelése I., Alloimmun betegség – a habituális vetélések egyik okozója, IVIG program – alloimmun eredetű habituális vetélések kezelése II., Trombocita-kezelés – alloimmun eredetű habituális vetélések kezelése III. 

K.E.

Vélemény, hozzászólás?